Gresz Ágnes

Szerkesztő, alapító
Témakör: egészségügyi menedzsment, ellátásszervezés
2019-ben végeztem mentőtisztként a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán. Egyetemi éveim alatt a Központi Irányítócsoportban dolgoztam mentésirányítóként, valamint mentőápolóként gyalog- és mozgóőrségben. Ezzel párhuzamosan több évig dolgoztam Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet munkatársaként. Jelenleg az Országos Mentőszolgálatnál és a Johannita Segítő Szolgálatnál végzek kivonuló szolgálatot, ill. a közigazgatásban dolgozom, mint egészségügyi rendszerszakértő.
Még az egyetemi éveim alatt kezdtem el foglalkozni az egészségügyi menedzsment és az egészségügyi jog sürgősségi ellátást érintő kérdéseivel. Mivel úgy gondoltam, ez a téma nem kap kellő figyelmet a szakmán belül, 2018-ban megalapítottam a Kompetenciák a Sürgősségi Ellátásban szakmai műhelyt, melynek keretén belül a honlapon közzétett szakmai anyagokon túl konferenciák és továbbképzések kerülnek megrendezésre, hogy minél szélesebb körben felhívjuk a figyelmet az ellátókat érintő fontos kérdésekre.
Cikkek: “Ez a kritikus helyzet csak jobban megmutatja, mi hiányzik” – Kommunikáció, hivatástudat, túlterheltség – Interjú „Az erkölcsi szorongás akkor jelenik meg, mikor tudjuk, mi a helyes cselekedet, de az intézményi korlátok miatt szinte lehetetlen véghezvinni azt.” – Interjú Démonaink a segítő szakmákban: kiégés és morális sérülés I. Munkavégzés a COVID-19 idején – II. rész Munkavégzés a COVID-19 idején – I. rész “Az egészségügyi dolgozók sokszor hajlamosak sérthetetlennek tartani magukat lélektanilag”-Interjú “A segítő szakmákban dolgozók sokszor elfelejtik, hogy néha nekik is szükségük van segítségre.” – Interjú A biztonságos munkavégzésről (Szak)Ápolói helyzetkép a hazai egészségügyi ellátórendszerben-Beszámoló I. (Szak)Ápolói helyzetkép a hazai egészségügyi ellátórendszerben-Beszámoló II. (Szak)Ápolói helyzetkép a hazai egészségügyi ellátórendszerben-Beszámoló III. A sürgősségi betegellátórendszer működési rendje I. A sürgősségi betegellátórendszer működési rendje II. A sürgősségi betegellátórendszer működési rendje III. Bűn és bűnhődés orvosi és etikai dimenziói (Beszámoló)