Démonaink a segítő szakmákban: kiégés és morális sérülés I.

Az egészségügyben dolgozókat, mint ahogy a segítő szakmákban általában jellemző, nagy arányban érintik különböző, a pszichés terhelésből fakadó jelenségek. A kiégés szindróma mellett, külföldön már felismert és vizsgált jelenség a „morális sérülés” (moral injury), amely az orvosokat és a szakdolgozókat egyaránt érinti. A következő cikksorozatban ezt a két jelenséget mutatjuk be.

A kiégésről

A kiégés szindróma az érzelmi kimerültség, mint a reménytelenség érzése, a magányosság, a harag, a türelmetlenség, az irritabilitás, a feszültség, a csökkent empátia, az aggódás és energiahiány; a deperszonalizáció, azaz eltávolodás a kollégáktól és a páciensektől, dehumanizáció, feszült kollegiális és orvos-beteg kapcsolatok, nemtörődömség és a szakmai sikerek visszaesése, mint a nem kielégítőnek, haszontalannak, jelentéktelennek érzett szakmai sikerek hármasában értelmezhető jelenség.
A szindróma hatására szomatikus panaszok is jelentkezhetnek, mint gastrointestinalis betegségek, elhúzódó influenza, magas vérnyomás, fejfájás, alvászavar, izomfájdalom, pruritus, nehézlégzés, allergia, hajhullás, szexuális diszfunkció és memóriazavar.
Kialakulását több tényező is befolyásolja. Nagyobb mértékben érinti a legelhivatottabb és legelkötelezettebb szakembereket, aminek oka valószínűleg az, hogy ők azok a munkavállalók, akik a legtöbb belső erőforrásukat használják fel munkavégzés közben. Rendkívül proaktívak, gyakran túlvállalják magukat. Ezen állapot tartós fennállása vezet el a kiégési csapdahelyzethez, melynek során a túlterheltség hosszútávon kimerültséghez, fásultsághoz vezet, nincs idő valódi regenerációra, elmaradnak a saját szükségletekről való gondoskodással.
Jellemzőbb ez az állapot a teljesítményszorongással, a depresszióra hajlamos alkattal, a kudarckerüléssel, ill. az elszigetelődésre való hajlamossággal küzdők körében. Lényeges figyelembe venni azt is, hogy az egészségügyi ellátórendszernek vannak olyan szegmensei, amelyek kifejezetten veszélyeztetettek ebből a szempontból, mint például az onkológia, a pszichiátriai, vagy a sürgősségi ellátás. Utóbbi jelentős fizikai megterhelés, lelkileg megterhelő esetekkel való találkozás (pl. tömeges balesetek, gyermekhalál esetek, mentőegységek elleni támadások, stb.), a váltott műszakban történő munkavégzés jellemzi.

Mitől ilyen nehéz

Egy, az Országos Mentőszolgálat dolgozói körében végzett felmérés szerint a kiégés mértéke összefügg a prehospitális sürgősségi ellátásban ledolgozott évek számával és a munkakörrel is. A szerző felveti, hogy ez utóbbi valószínűleg a szakmai felelősséggel hozható összefüggésbe, mivel úgy találta, hogy a mentőorvosok a legveszélyeztetettebbek, őket követték a mentőtisztek és a mentőápolók, a legkevésbé veszélyeztetett csoport pedig a gépkocsivezetőké volt.
Az évek során számtalan megközelítésből vizsgálták a kiégés szindróma jelenségét. Befolyásolja a kiégés mértékét például a munkahelyi bizonytalanság, mely külső és belső faktorokat is magába foglal. A külső bizonytalanság a munkatársak elveszítésétől, más osztályra/részlegbe helyezéstől és jöve¬delem-csökkenéstől való félelem, míg a belső bizonytalanság az előrelépési lehetőségek nehezítettségét, a továbbképzések korlátozottságát jelenti. A hivatkozott tanulmány arra az eredményre jutott, hogy minél nagyobb a munkahelyen érzett bizonytalanság, különösen a külső bizonytalanság szintje, annál nagyobb fokú a kiégés mértéke.
Ugyancsak vizsgálták már a munkahelyi konfliktusok és a kiégés kapcsolatát. Az egészségügyben elég nagy a dolgozok egymásrautaltsága, mely kedvező miliő a konfliktusok kifejlődéséhez. Munkahelyi konfliktushoz vezethet például a munkaterhelés, a felettesi elismerés hiánya, vagy akár új munkamódszerek bevezetése. Egy ápolók körében végzett kutatás a kevésbé stabil munkahelyi környezetet találta erőszakot generáló oknak. Ennek a csökkent stabilitásnak az okaiként a szakképzett ápolók alacsony számát, a megnövekedett munkamennyiséget, a betegek igényeiben bekövetkező váratlan változásokat, az elégtelen ápolói autonómiát, az orvosokkal való rossz kapcsolatot, illetve a sok elhelyezésre váró beteget jelölték meg. Az elemzés inkább tartja felelősnek a munkakörülményeket a munkahelyi feszültségért, mint a beteg populációt. Következtetésként elmondható, hogy az egészségügyi dolgozók kiégése összefüggésben van a munkahelyi konfliktusok gyakoriságával.
Nem csupán a munkatársak közötti feszültség, hanem az egészségügyi ellátás során kialakuló agressziós cselekmények gyakorisága összefügg a kiégéssel. A kiégett szakdolgozókat gyakrabban érik a betegek részéről agresszív megnyilvánulások, többségében verbális agresszió, aminek hatására kiégettségük tovább fokozódik.

Lehetséges megoldás

A burnout szindróma a legtöbb országban, hazánkhoz hasonlóan, nem minősül klinikai értelemben vett diagnózisnak, így sokszor a regisztrált diagnózis nem fedi le magát a tünetegyüttest.
Mivel egy gyakran elforduló jelenségről beszélünk, mely hatással van, többek között, a betegellátás minőségére, a dolgozók egészségére is, kiemelten fontos lenne a megelőzés és az intervenció. A burnout prevenciója során beszélhetünk elsődleges prevencióról (az újonnan kialakuló esetek megelőzése), ill. másodlagos prevenció (intervenció, mely során pl. burnout protokoll kerül kialakításra). Azokban az egészségügyi közegekben, ahol mintaszerűen megfigyelhető az egészségügyi szakemberek körében az egészségromlás, jellemző az egészségtelen életmód, nagy a fluktuáció, a pályaelhagyók száma, ott az egyéni szintű beavatkozás mellett sürgető intézményi szinten is kezelni a problémát.

Gresz Ágnes

Hozzászólás írása