„Ez a kritikus helyzet csak jobban megmutatja, mi hiányzik” – Kommunikáció, hivatástudat, túlterheltség

Az ellátó-ellátott kommunikációjának függetlennek kellene lennie az ágazat alulfinanszírozottságától, a pandémiától, és az ellátók nehéz napjától is. Ez egy hatalmas kihívás.

„Az erkölcsi szorongás akkor jelenik meg, mikor tudjuk, mi a helyes cselekedet, de az intézményi korlátok miatt szinte lehetetlen véghezvinni azt.” – Interjú

Egy hazánkban még kevéssé ismert, de rengeteg egészségügyben dolgozót érintő jelenségről, a morális sérülésről beszélgettem Urbán Éva klinikai szakpszichológussal és pszichoterapeutával.

Démonaink a segítő szakmákban: kiégés és morális sérülés I.

A kiégés szindróma mellett, külföldön már felismert és vizsgált jelenség a „morális sérülés” (moral injury), amely az orvosokat és a szakdolgozókat egyaránt érinti. A következő cikksorozatban ezt a két jelenséget mutatjuk be

„Az egészségügyi dolgozók sokszor hajlamosak sérthetetlennek tartani magukat lélektanilag”-Interjú

A Mental for Doctors projekt egyik alapítójával, Urbán Éva klinikai szakpszichológussal és pszichoterapeutával beszélgettem.

„A segítő szakmákban dolgozók sokszor elfelejtik, hogy néha nekik is szükségük van segítségre.” – Interjú

Székely Andrással beszélgettünk a CallForHelp, egészségügyi dolgozók számára nyújtott, lelki elsősegély telefonvonalról.