(Szak)Ápolói helyzetkép a hazai egészségügyi ellátórendszerben-Beszámoló I.

Múlt évben került megrendezésre a (Szak)Ápolói helyzetkép a hazai egészségügyi ellátórendszerben  című META ülés, mely a META (Magyar Egészség-gazdaságtani társaság) és a MESZK közös szervezésében került lebonyolításra.

A META 2003-ban alakult. Célja hogy hátteret biztosítson az egészségügyi közgazdaságtan aktuális kérdéseivel kapcsolatos szakmai megbeszélésekre a különböző szektorokban dolgozó hazai szakembereknek, illetve az e tudományos terület iránt érdeklődőknek. A Társaság megalakulása óta szinte minden hónapban tart vitafórumokat fontos egészség-politikai vagy szakmai-módszertani kérdések megvitatására.

A 2019 májusában megtartott ülésen nekem is lehetőségem volt részt venni. Az elhangzott előadások leginkább a szakképzés átalakításával kapcsolatos kérdésekre helyezték a hangsúlyt; megismerhettük az ápolói munka szervezésének nemzetközi irányelveit, illetve a hazai szakdolgozói humánerőforrás helyzetét.

Dr. Dózsa Csaba, egyetemi docens megnyitója után Dr. Oláh András, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának dékánja tartott előadást „Összefüggések az ápolói létszám, az ápolók végzettsége és az egészségügyi ellátás minősége között” címmel, melyről a Nemzeti Ápolásfejlesztési Stratégia vitairat kapcsán beszélt.

Bevezetőjében egy igen fontos problémára hívta fel a figyelmet, mely szerint az erőforrás csökkenéshez igazodva a minimumrendeletekben 1996 óta (jelenleg aktuális az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003 (X. 20.) ESzCsM rendelet), folyamatosan nőtt az egy ápolóra jutó betegszám. Egy 40 ágyas belgyógyászati osztályon 1996-ban az ápolói létszám 22 főben lett megállapítva, míg 2003-ban ez a szám már csak 13 fő.

Az optimális ápoló-beteg arány kialakítására nemzetközi viszonylatban két fő megközelítés létezik:

Full time equivalent (FTE-Teljes munkaidő egyenérték):

A hazai szabályozásban az orvosok létszáma az egyes szakmák szerint működő ellátó egységekben elenyésző számban jelenik meg FTE szerint (kevesebb, mint 10 db), azonban a szakdolgozói létszám megjelölésében még ennél is kevesebb helyen fordul elő. Ezen létszámok az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003 (X. 20.) ESzCsM rendelet 2. mellékletben (A tevékenységek végzéséhez szükséges minimumfeltételek) találhatók.

A 3. mellékletben, mely az ápoló, dietetikus, gyógytornász, védőnő és szociális munkás személyi minimumfeltételeket tartalmazza, az FTE fogalma meg sem jelenik.

Az FTE a teljes 40 órás munkaidőre számított heti munkaidő aránya (az általános szabálytól való eltérés jelölve pl. műszakonként vagy adott ágyszámra, illetve járóbeteg szakrendelés létszáma heti 30 óra szakrendelésre számítva). Gyengesége a rendszernek, hogy a beteg súlyossági kategóriáira nincs tekintettel. Ez Magyarországon, jogszabályi szinten egyelőre nincsen definiálva.

Nursing hours per patient day (NHPPD):

Ez a modell pontosabb, ugyanis a 24 óra leforgása alatt 1 paciensre adott minimum direkt ápolási időt határozz meg, aminek függvényében kalkulálható az ellátói kapacitás. A nemzetközi szabályozás eltérő ennek számolását illetően, de lényeges, hogy a létszám az ápoló-beteg aránnyal kerül definiálásra. Direkt ápolási időnek nevezzük a súlyossági kategóriák szerinti produktív ápolási időt, vagyis azt, hogy 24 óra leforgása alatt, egy paciens ellátására mennyi időt kell fordítani, kizárva pl. az adminisztrációra fordított időt.

Érdemes kalkuláláskor bevezetni a szenzus fogalmát is, amely egy beteglétszámra vonatkoztatott objektív adat. Azt jelenti, hogy 23:59 perckor hány beteg tartózkodik az osztályon, majd ezt a számot hozza összefüggésbe a direkt ápolási idővel. A direkt ápolási idő 3 vagy akár 6-8 órát is jelenthet, ami azt jelenti, hogy olyan ápolói létszámot kell biztosítani, amelynek esetén akár ennyi időt is el tud tölteni a beteggel a szakdolgozó.

Nemzetközi viszonylatban az ápoló – beteg arány a következőképpen szabályozzák a példaként említett szakterületeken: intenzív terápia 1:2; csecsemő-gyerek ellátás 1:3-4, éjjel 1:5; kórházi sürgősségi ellátás 1:3; belgyógyászat, sebészet: 1:4-5. Általában a nappali és éjjeli arány azonos aktív osztályon, de éjszakára van precedens 1:8 arányra is. Példaként említi a szakirodalom, hogy sebészeti osztályokon az optimális arány növelése minden egyes ápolt beteg mortalitását 7%-kal növeli. Az emotionális kimerültség 25%-kal, a munkahelyi elégedetlenség valószínűsége 15%-kal nő minden egyes beteggel, ami a munkaterhelést az optimális arányon túl megnöveli.

Az ellátó-ellátott arányszámán túl mortalitást befolyásoló tényező többek között az ápolók végzettsége is. A felsőfokú végzettséggel rendelkező ápolók száma növeli a betegbiztonságot és elősegíti a magas minőségű ellátást. Szintén magasabb a mortalitási mutató ott, ahol több az ideiglenes és alkalmi munkavállaló. A szakmában eltöltött évek száma azonban nem helyettesíti a magasabb szintű végzettséget. A felvételt követő 30 napos mortalitást és a súlyos szövődményben elhunytak számát vizsgálva azt az eredményt kapjuk, hogy ezeknek aránya 19%-kal alacsonyabb azokban az intézményekben, ahol az ápolóknak legalább a 60%-a BSc végzettséggel rendelkezik. Az emelt szintű képesítéssel rendelkező ápolók nagyon jól alkalmazhatók a krónikus betegellátásban. A szakdolgozók hatékonyságát a geriátriai területen vizsgálva kiderült, hogy a betegek addigi gyógyszeradagolásuk alapján közel 50%-uknál javasoltak indokoltan gyógyszermódosítást (pl. olyan gyógyszert szednek, amit már egy éve nem kellene).  Az emelt szintű képzés a betegellátás minőségére pozitívan hat és a nosocomiális fertőzések kialakulását csökkenti. Segítheti az ápolói pálya választását, csökkentheti a migrációt és a pályaelhagyást.

Ezeken tényezőkön túl figyelembe kell venni a képzett és a segédszemélyzet egymáshoz viszonyított arányát is, mely kérdésben a Royal College of Nursing állásfoglalása szerint a segédápolók aránya optimális esetben nem haladhatja meg 35%-ot.

Összegezve elmondhatjuk, hogy minél kisebb az ápoló-beteg arány, illetve a BSc végzettséggel rendelkező szakdolgozók száma minél nagyobb, annál alacsonyabb a kórházi mortalitás….(folytatás következik)

Gresz Ágnes (mentőtiszt, Semmelweis Egyetem)

Hozzászólás írása