(Szak)Ápolói helyzetkép a hazai egészségügyi ellátórendszerben-Beszámoló II.

Dr. Oláh András, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar dékánjánakÖsszefüggések az ápolói létszám, az ápolók végzettsége és az egészségügyi ellátás minősége között című prezentációja után Dr. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke tartott előadást, „Humánerőforrás tendenciák az ápolásügyben kamarai nézőpontból” címmel.

A szakdolgozói hiány a rendszerváltás után, de igazán Románia és Szlovákia Európai Uniós csatlakozása után vált detektálhatóvá. Előtte Erdélyből és Felvidékről célállomásként tekintettek Magyarországra, kb. évi 800 szakdolgozó érkezett hozzánk munkavállalás céljából. 2006 után azonban átmeneti országgá váltunk, a dolgozók azóta továbbmennek a nyugati országokba. Ez a humánerőforrás hiány leginkább az osztály bezárások és műtétek elhalasztásában mutatkozik meg.

Az előadó úgy látja, célszerű lenne az OECD átlagot elérni, amihez jelenleg 25 ezer szakdolgozó hiányzik a rendszerből.

Megvizsgálva a 35 ezer, jelenleg a felnőtt ápolási területén tevékenykedő szakdolgozó helyzetét (melybe többek között a gyógymasszőr, gyógyszertári asszisztens, stb. szakmák is beletartoznak), az előadó kritikusnak tartja azt.  

Az előadás során az ápolók életkorát szakmacsoportonként összegezve láthatóvá vált, hogy többségében nagyon magas az átlagéletkor, utánpótlás, fiatal pályakezdő pedig csak tucatjával kerül be a rendszerbe. Példaként bemutatásra került a műtőszolgálat, ahol 40 éves kor felett van a dolgozók döntő többsége, az utánpótlás pedig elenyésző mértékű. Jelenleg azok tartják tehát a vállukon ezt a szolgálatot, akik a rendszerváltás környékén kezdték a pályájukat, ill. közvetlenül előtte kerültek ki a tömegképzésből. Ők 58 évesen ugyan elmehetnének nyugdíjba, azonban ha ez megtörténne, sok helyen nem üzemelne a sebészet. Hasonló tendenciát láthattunk az aneszteziológiai szakasszisztenseknél is. A laboratóriumi területen még rosszabb a helyzet, az átlagéletkor 50 körüli, és szinte nincs, aki a nyugdíjba vonulók helyére léphetne. A közösségi ápolásba a legtöbben a kórházi ápolás, ill. családalapítás után kerülnek be, így jellemzően itt is magas az átlagéletkor.

Más szakmacsoportoknál beékelődést láthattunk, vagyis végeznek fiatalok, de elhagyják a pályát, nem tartja meg őket a rendszer. Ennek oka a családvállalás, külföldi munka, ill. a más ágazatban történő elhelyezkedés. Ezt láthattuk például a fogászati asszisztenseknél. A szülésznők esetében azért sajátos a helyzet, mert itt egy ideig nem volt képzés a BSc képzésbe történő átállás miatt, de a helyzet folyamatosan javulni látszik. A védőnőknél a hiány oka, hogy 15-20%-uk később nem a pályán helyezkedik el. Szintén a dolgozói létszám csökkenésének oka, hogy a végzés és az első elhelyezkedés között a szakdolgozók egy része eltűnik. Ők egyáltalán nem akarnak az egészségügyben dolgozni, más ágazatban helyezkednek el, vagy MSc-n, ill. BSc-n folytatják tanulmányaikat.

Szóba került a bérnővér kérdés is, mely az előadó szerint tünetjelenség. Ezzel kapcsolatban több intézményt is megkérdeztek, azonban a 103 felkért közül csak 52 fekvőbeteg intézmény reagált. A válaszadók arról számoltak be, hogy a létszámhiány szinte minden szakmacsoportban előfordul, jellemzően Budapesten és a nagyobb városokban. Azonban az intézmények 29%-a nem számolja a létszámhiány mértékét. Változás nélkül azonban kritikussá válhat bizonyos szakmaterületek helyzete.

A válaszadók 25% -a nem vizsgálta a fluktuáció mértékét sem, míg 25%-uknál 16%-nál magasabb. Összességében elmondható, hogy a 10% feletti fluktuáció esetén nem lehet minőségi munkát végezni, mert ebben az esetben a legtöbb energiát a betanulásra kell fordítani a fejlődés helyett.

A túlmunka elrendelésének mértéke egyes helyeken meghaladja a 46, sőt, akár a 72 órát is, pedig a szabályozás csupán 60 órát engedélyezne. Azonban ez is nehezen vizsgálható az előadó szerint, hiszen nagyon sok dolgozó többféle jogviszonnyal van szerződésben a különböző munkahelyein, a vezetés azonban bujtatott megoldásokkal megalkuszik a működés érdekében.

Ez az életmód, melyet több munkahely fenntartásával alakítanak ki a szakdolgozók, hozzájárul az egészségi állapot romlásához is. A kamarai tagok rendelkeznek élet- és baleset biztosítással, melynek adatai alapján 2019 első negyedévében, az 1970 és 1980-ban születettetek közül sokan hunytak el szív- és daganatos megbetegedésekben, melyek 5-6 éven belül keletkezett szervi változások következményei.

Egyes helyeken hatalmas arányt ölt a részmunkaidőben foglalkoztatott külsősök száma. Ahol szükség van helyismeretre és gyakorlatra, ott azonban problémát okozhat nem állandó csapattal dolgozni. Akár a biztonságos munkavégzést is veszélyeztetheti egy ilyen helyzet.

A válaszadók többsége szerint a „bérnővér intézmény” nem oldja meg problémákat, sokszor inkább újakat generál, mint például a betegbiztonság, felelősség, lojalitás hiánya vagy a bérfeszültség, mely versenyspirált generál, hosszútávon beláthatatlan következményeket okozva. A bérnővéreket alkalmazó intézmények erre vonatkozóan költségszámítással nem rendelkeznek, mert kényszerből kell ilyen módon foglalkoztatniuk, elveszítve ezzel az előre kalkulálhatóság lehetőségét.

Végül javaslatokat hallhattunk a helyzet megoldására. Mivel a pályaválasztásnál a későbbi bér mértéke meghatározó, az előadó az egyik legfontosabb lépésnek a bérfelzárkóztatást tartja. Teljesen új alapokra kell helyezni a bérügyi kérdéseket, a mindenkori garantált bérminimumhoz kötődő és illeszkedő bértáblát kellene kidolgozni. Kiemelten fontos lenne a szektorsemlegesség (pl.: fekvőbeteg, alapellátás, stb.); végzettségen, szakmai gyakorlaton alapuló kategóriákra lenne szükség, valamint a pótlékrendszer felülvizsgálata, melyet 15 éve nem módosítottak. Adott munkaterületeken a munkaterhelés és a napi munkavégzést kellene figyelembe venni.

A bérek tekintetében jelenleg a V4-hez zárkózunk föl, és bár van még lemaradás, 2022-ben az 1300 euros uniós bér elérése a cél.

Ösztöndíj programokra van szükség, melyekkel a belföldi munkavállalással kapcsolatos szerződések köthetők, így a dolgozók még évekig a rendszerben maradnának.

Életpályamodellre van szükség.

A szakképzés 4.0 során, mely 2020 szeptemberétől lép életbe 36 OKJ-s szakápoló és asszisztens képesítés szűnne meg, és válna tanfolyam jellegű képesítéssé. Ez az intézkedés degradálná az ilyen végzettséget szerzett dolgozókat. 1990 óta harminckilencszer nyúltak a képzési rendszerhez. Ebből kifolyólag a kompetenciák, végzettségek nem egyértelműek, nincs ekvivalencia.

Egy ellátás minőségét nem az orvosi létszám emelésével, hanem a szakdolgozók számának emelésével és specifizálásával lehet elérni. Be kell tehát látni, hogy szakdolgozók nélkül nincs egészségügyi ellátás.

Gresz Ágnes (mentőtiszt, Semmelweis Egyetem)

Hozzászólás írása