(Szak)Ápolói helyzetkép a hazai egészségügyi ellátórendszerben-Beszámoló III.

Az előadások után felkért hozzászólóként Dr. Horváth Csilla, a Károlyi Sándor Kórház ápolási igazgatóját hallhattuk, aki „A krónikus ellátás aktuális problémái ápolásvezetői szemmel” címmel foglalta össze az intézményi szakdolgozók helyzetét.

Az „Összefüggések az ápolói létszám, az ápolók végzettsége és az egészségügyi ellátás minősége között”, ill. a „Humánerőforrás tendenciák az ápolásügyben kamarai nézőpontból” című előadások után egy igazi gyakorlati prezentációt hallhattunk.

Az újpesti Károlyi Sándor Kórház eredetileg egy négy kórházat és egy nagy rendelőintézetet magába foglaló egységként működött. Az Árpád Kórházban működött 2007. áprilisáig a III.sz. Belgyógyászati Osztály, illetve 2012-ig a Budapest és vonzáskörzetét is ellátó Baleseti Sebészeti Osztály, melynek feladatkörét 2012. júliusától a Honvéd Kórház vette át. A Központi Laboratórium is ezen a telephelyen kapott helyet és itt épült 1998-ban a korszerű Központi Intenzív Terápiás Osztály. Az osztály bezárások következményeként a telephely 2014. júniusától nem üzemel. A Városi Kórházban urológiai, neurológiai, rehabilitációs és krónikus osztályok működtek, melyeket végül 2012-re megszüntettek, és a telephely fő profilja végleg a krónikus és rehabilitációs ellátás lett. A Károlyi Sándor Kórházban eredetileg belgyógyászati, sebészeti és szülészeti ellátást végeztek, később pedig belgyógyászati-, kardiológia- és intenzív terápiás osztály és sebészet működött. A kórház 1998-ban 265 ággyal rendelkezett, mely mára 377 darabbá duzzadt. 2017-től krónikus és rehabilitációs szakfeladatokat ellátó kórházzá vált, járóbeteg ellátás keretein belül pedig belgyógyászati-, diabetológiai-, kardiológiai- és rehabilitációs szakellátás folyik. Két telephelyen működik (Városi Kórház és Károlyi Kórház) és jelenleg 235 krónikus ággyal rendelkezik.

Az átalakítás során 41 dolgozót felmentettek a szolgálat alól, ők az intenzív, a műtő és a laboratórium területén dolgoztak. Valamint további 36 kolléga, akik közül csupán 1 volt szakképzetlen, felmondtak az átalakítást követően. A kórház ebből kifolyólag komoly humánerőforrás problémákkal közd(ött).

A krónikus osztályon dolgozók pótlása igen nehéz, hiába a hirdetések és pályázatok. Végül az intézmény élt azzal lehetőséggel, melyet az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII. 15.) Korm. rendelet lehetővé tesz, mely szerint társas vállalkozás tagjaiként is lehet munkát végezni. Ezért személyes partnercégeket kerestek meg, majd szerződést kötöttek velük. A cégek felelőssége a velük dolgozók engedélyének, végzettségének bemutatása. Azonban még ők sem tudnak elég embert küldeni. A bérfeszültséggel kapcsolatban az előadó elmondta, hogy az intézményben nem jellemző, ugyanis, a humánerőforráshiány miatt, az ápolók díjazása az önként vállalt rendkívüli munkavégzés szerint történik.

A krónikus osztályokkal ellentétben a rehabilitációs osztályon nem nagy probléma a fluktuáció. A dolgozók 99%-a szakképzett kolléga. Itt más a munkaterhelés, kialakult teamek vannak. Azonban a kevés távozót itt is nehéz pótolni.

Nyilvánvalóan nem jó, hogy bérnővérek is vannak a rendszerben, azonban ha ilyen módon is, de muszáj ellátni a betegeket. Amennyiben mégis olyan mértékű lenne a munkaerőhiány, hogy lezárásra kerül egy osztályrész, finanszírozási problémák jelentkezhetnek. Lezárás esetén megvan a lehetősége annak, hogy nem fogják tudni kifizetni a krónikus finanszírozásból a béreket, ráadásul az ellátás 7. hónapjától lecsökken az egyes szorzó. Sokszor nem lehet betegeket szociális ellátóintézményekben elhelyezni, részben a hatalmas várólisták, részben a magas térítési díjak miatt, melyet a beteg vagy a hozzátartozók nem tudnak kifizetni.

A humánerőforrás pótlása tehát szabadfoglalkozású szerződéssel foglalkoztatottakat (pl.: régi dolgozók vagy cégeken keresztül), ill. továbbra is pályázatok, hirdetések útján történik, azonban leginkább ismerősök útján jönnek új dolgozók. Ők leginkább a 40-es, 50-es korosztályból kerülnek ki. Dr. Horváth Csilla úgy látja, hogy ennek oka az lehet, hogy aktív osztályon több az orvos, gyorsabban kell az utasításokat végrehajtani, itt azonban a saját idejét oszthatja be a szakdolgozó. Az ápolók átlagéletkora 45, míg az orvosoké 58 év.

Egyházi önkéntes segítők is részt vesznek a beteggondozásban. Az ő feladatuk az ágyazás, beszélgetés, azonban, ahogy az előadó fogalmazott, „a dolgozók lelkét is balzsamozzák”.

Az összetartó erő osztályszinten nagyon jó, ez nagyrészt a főnővérek érdeme. Ők igyekeznek tekintettel lenni a beosztáskészítésnél a további állásokra, családi helyzetre. Bár kijelenthető, hogy ez a nagyfokú leterheltség a szakdolgozók részéről nem jó, a zavartalan betegellátás érdekében muszáj efféle kompromisszumokat meghozni, mint azt az előző előadások alkalmával is hallhattuk.

Szociális munkások és gyógytornászok segítik a lelki terhek feldolgozását a dolgozók számára. Utóbbiak a betegek gondjaival kapcsolatban is jeleznek a vezetőség felé.

Az előadó elmondta, hogy van olyan dolgozó, aki jelenleg is kiterjesztett hatáskörű ápoló képzésre jár, de szeretnének további szakdolgozókat is erre motiválni, mert a csökkenő orvoslétszám menedzselésének az ilyen képzettségű dolgozók foglalkoztatása egy járható út lenne.

Az intézmény szeretne érettségizetteket is bevonni a munkába, ha már nem kapnak szakképzett mukaerőt, hátha ilyen módon sikerül motiválni ezeket a dolgozókat, hogy ezt a szakmát válasszák, amelyben az intézmény támogatná is őket.

Az új dolgozóknak belépéskor mindig tartanak intézetbemutatást, így a partnercég dolgozóinak is. Ez egy 2-3 alkalmas oktatás a szervezeti kultúráról, szabályzatról, számítógépes rendszerről.

A cél, hogy megtartsák a régi és új dolgozókat egyaránt. Az intézményben térítéses ellátás is folyik, amelyből vissza tudnak forgatni, pénzt áldozni az oktatásra is. A kórház mind az Önkormányzattól, mind a MESZK-től kapott támogatást ehhez. A jövőben pályázatokkal szeretnék javítani a munkakörülményeket.

Összefoglalásképp elmondhatjuk, hogy jelenleg az egészségügy, többek között, komoly szakdolgozói humánerőforrás problémákkal küzd. A szakdolgozói utánpótlás és továbbképzés kérdése nem elhanyagolható. Az előadások során hallhattuk, milyen megoldások lehetségesek egy olyan rendszer üzemeltetéséhez, amely mind az ellátók, mind pedig az ellátottak számára élhető. Bízzunk benne, hogy az idén megkezdett egészségügyi reform orvosolja ezeket a problémákat, mi pedig nem csak előadásokból, hanem a való életben is megtapasztalhatjuk ezt.

Gresz Ágnes (mentőtiszt, Semmelweis Egyetem)

Hozzászólás írása