Erőszakos magatartás az egészségügyi ellátórendszerben
Nagy médianyilvánosságot kapott a fóti ügyeleten történt incidens, mely során – a médiából rendelkezésre álló információk alapján – az alapellátási ügyeletben szolgálatot teljesítő orvos megtagadta egy beteg ellátását, mondván, az nem ügyelet kompetenciájába tartozik, aminek következtében a beteg és hozzátartozója vitába keveredett az ellátó orvossal, akit meg is fenyegettek. Az ellátás tehát nem az agresszív fellépés miatt került megtagadásra. Ezután került sor a tettlegességre.
Az ügy kapcsán több szempont is felmerült, melyek külön-külön is érdemesek lennének az elemzésre, így az érvényes működési engedély nélkül végzett egészségügyi tevékenység, a humánerőforráshiány, az egészségügyi szolgáltatásokhoz történő hozzáférhetőség kérdése, az alapellátási ügyelet feladatai és nem utolsó sorban a fizikai erőszak ellátó és ellátott között. Cikkünkben a hangsúlyt a legutóbbi szempontra helyezzük.
Függetlenül az egyes egészségügyi szolgáltatások minőségétől, a működésképtelen betegutaktól, a rendszerproblémák miatt ellátatlan betegektől, illetve az egyre növekvő lakossági elégedetlenségtől, érdemes körbejárni az egészségügyi ellátással kapcsolatos erőszakos megnyilvánulások – legyen az verbális vagy fizikai bántalmazás – jogi megítélését.
Az egészségügyi ellátásban megjelenő bármilyen jellegű erőszak, bántalmazás, sértő magatartás elítélendő, történjen az akár az ellátók, akár az ellátottak részéről.
A Büntető Törvénykönyv 459. § (1) 12. f) g) pontjai szerint az egészségügyi dolgozó, az egészségügyi szolgáltatóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló más személy és a betegjogi képviselő, illetve az állami mentőszolgálat, valamint a mentésre feljogosított más szervezet tagja a mentéssel és betegszállítással összefüggésben közfeladatot ellátó személyek, akár a katonák vagy az önkormányzati tűzoltók. Így az ellenük irányuló erőszak előkészülete, erőszak elkövetése vagy bántalmazásuk büntetendő.
Természetesen a megfelelő kommunikáció mindkét fél részéről elengedhetetlen az ellátó-ellátott találkozás során. A tapasztalat az, hogy az egészségüggyel kapcsolatos panaszok nagy része kommunikációs problémákból fakad. Az ellátók szemszögéből az asszertív kommunikációról itt, a nehéz kommunikációs szituációkban alkalmazható stratégiákról itt, az agresszió kezeléséről itt, a kommunikációs stílusokról általában pedig itt írtunk.
Megfelelő kommunikációval könnyebb a beteget eligazítani a betegutak kusza világában, így abban az esetben is, ha a panaszával esetleg nem a megfelelő helyre fordult. Az alapellátási (központi) ügyelet feladatai az alábbi cikkben kerültek összefoglalásra. Itt idézzük az egészségügyi ellátás folyamatos működtetésének egyes szervezési kérdéseiről szóló 47/2004. (V. 11.) ESzCsM rendelet 15. § (1) bekezdését, amely az alábbi módon definiálja az alapellátási ügyelet feladatát:
Az ügyeleti szolgálat a háziorvosoknak a sürgős – a következő rendelési időig nem halasztható – orvosi tevékenységek elvégzése céljából szervezett szolgálata.
Ellátás megtagadása
A megfelelő kommunikációs stratégiák alkalmazása ellenére is kerülhet az ellátó olyan helyzetbe, hogy meg kelljen tagadnia az ellátást, melynek feltételeit Az egészségügyről szóló 1997. évi törvény 131. §-a rögzíti. Az (5) bekezdés szerint – egyebek mellett – a betegellátásban közvetlenül közreműködő orvos a beteg ellátását vizsgálat nélkül akkor tagadhatja meg, ha
c) vele szemben a beteg sértő vagy fenyegető magatartást tanúsít, kivéve, ha e magatartását betegsége okozza, vagy
d) saját életét vagy testi épségét a beteg magatartása veszélyezteti.
Fontos különbség a c) és a d) pont között az, hogy míg a c) pont esetén a beteg ellátását csak akkor tagadhatja meg, ha
- ez a beteg egészségi állapotát károsan nem befolyásolja, és
- a beteget más orvoshoz irányítja, vagy javasolja, hogy saját érdekében forduljon más orvoshoz,
addig a d) pont esetén nincs ilyen kötelezettsége.
Az orvosi szakképzettséggel nem rendelkező egészségügyi szakdolgozó esetéről a 132. § bekezdés tájékoztat, miszerint a beteg által kért ellátást megtagadhatja az egészségügyi szakdolgozó, ha
- az jogszabályba vagy szakmai szabályba ütközik, illetve
- a kezelőorvos tájékoztatása mellett – a kompetenciájába tartozó ellátások végzését a 131. § (5) bekezdésében foglalt okok alapján jogosult megtagadni.
A fentiek alapján tehát vizsgálat nélkül is megtagadható az ellátás, ha a beteg sértő vagy fenyegető magatartást tanúsít, DE a vizsgálat elmaradása a beteg állapotát nem befolyásolhatja károsan és a beteget másik ellátóhoz kell irányítani. Azonban amennyiben az egészségügyi dolgozó életét vagy testi épségét a beteg magatartása veszélyezteti, ezen utóbbi két kitételnek nem kell teljesülnie.
Az ellátás visszautasításának módját az alábbi ábra összegzi és szemlélteti.
A sértő vagy fenyegető magatartás, illetve az életet és testi épséget befolyásoló viselkedés konkrét meghatározása nem jelenik meg az egészségügyi tárgyú jogszabályokban, ugyanakkor a Btk. meghatározza az erőszakos magatartás, fenyegetés, zaklatás és becsületsértés fogalmait, amelyekből az Eütv. fenti helyének értelmezése során kiindulni érdemes.
Erőszakos magatartás, zaklatás, fenyegetés, becsületsértés
A Btk. 459. § paragrafus értelmező rendelkezései szerint erőszakos magatartásnak minősül a más személyre gyakorolt támadó jellegű fizikai ráhatás is, abban az esetben is, ha az nem alkalmas testi sérülés okozására. A személy elleni erőszakos magatartás általában más személy testének támadó szándékú megérintését jelenti, de ide tartozhat a mozgást zavaró, tolakodó, zaklató vagy az erőszak nyombani bekövetkezésére utaló fenyegető fellépés és a lökdösődés, rángatás is.
Az erőszakos magatartás fogalmába tartozik az erő alkalmazására irányuló kísérletet vagy az azzal való fenyegetést is, amikor a fenyegetés hatókörébe kerülő személy csak meghátrálással, meneküléssel képes kitérni az erőszak elől.
A Btk. 222. § szerint zaklatást követ el, aki félelemkeltés céljábóla) mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével megfenyeget, vagy
a) mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével megfenyeget, vagy
b) azt a látszatot kelti, hogy más életét, testi épségét vagy egészségét sértő vagy közvetlenül veszélyeztető esemény következik be.
A Btk. 459. § szerint a fenyegetés súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen. A könnyebben minősíthető „megöllek”, „eltöröm a kezedet” fenyegetések mellett gyakran előfordulnak a vélelmezhető gyógytartam szempontjából nehezebben minősíthető támadó fenyegetések („kicsinállak”, „elintézlek”, „elrendezem a sorsodat” stb.). Ugyancsak gyakoriak az olyan fenyegetések, amelyek nem a Btk. szerinti tényállásszerűség követelményének megfelelő (a cselekmény jogi megítéléséhez szükséges elemek jelenléte) aktív cselekvést helyeznek kilátásba, de az elkövető szándéka nyilvánvalóan félelemkeltést célzó fenyegetés („meghalsz” „megdöglesz” „sírba teszlek” „véged van”). A magyar nyelv sokszínűségéből adódóan azonban ennél is érdekesebb fenegetésekkel találkozhatunk a gyakorlatban, a Fonyódi Járásbíróság például konkrét ügyben azt állapította meg, hogy a „kifordítalak a bundádból” fenyegetés nem alkalmas a személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás tényállásának megvalósítására.
A fenyegetés komolysága azonban sosem a fenyegető, hanem a fenyegetett oldaláról értelmezendő. A kilátásba helyezett súlyos hátránynak a megfenyegetettben kell komoly félelmet előidéznie. Ahhoz pedig, hogy egy súlyos hátrány kilátásba helyezése alkalmas legyen a sértettben félelmet kelteni, egyáltalán nem szükséges, hogy az megvalósulható legyen, elegendő, ha a megfenyegetett annak véli.
A Btk 227. § alapján becsületsértést követ el az, aki
- a) a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben vagy
- b) nagy nyilvánosság előtt a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el.
A becsületsértés tehát lehet szóbeli, így gyalázkodó, becsmérlő jellegű kifejezés is, amely az emberi méltóságot, az önbecsülését sérti. Becsületsértést tettlegesen is el lehet követni, ilyen cselekmény lehet pl. a sértett leköpése.
Jogos védelem
A Btk. 22. § paragrafusa tárgyalja a jogos védelem fogalmát. Eszerint nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.
A paragrafus a jogos védelem klasszikus fogalmát határozza meg, tehát nem az önvédelemét. A jogos védelmi helyzetet a jogtalan támadás és annak közvetlenül fenyegető veszélye hívja életre. Közvetlenül fenyegető a támadás, ha rövid időn belül tartani lehet annak megkezdésétől, így a megtámadottnak nem kell megvárnia, míg tényleges sérelmet okoznak neki, lehetősége van megelőzni azt. A jogos védelemnek arányosnak kell lennie, tehát a védekező a cselekményével nem okozhat aránytalanul nagyobb sérelmet, mint amilyet a támadó cselekmény okozott volna. Az elhárítás szükséges mértékének ijedtségből vagy menthető felindulásból történő túllépése esetén nem büntethető a védekező.
Összefoglalás
Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy az életét vagy testi épségét veszélyeztető magatartás esetén erőszakos magatartásról beszélünk. Bizonyos esetekben már a saját életét vagy testi épségét károsító cselekmény kilátásba helyező fenyegetés és zaklatás is kimerítheti ezt a kategóriát, amennyiben azok közvetlen veszélyt eredményezhetnek. A sértő vagy fenyegető magatartás esetében a fenyegetés, illetve zaklatás enyhébb, tényállást meg nem valósító formáiról, ill. a becsületsértésről beszélhetünk.
Gyakorlati vonatozások
Fontos tisztázni, hogy a tényállás megállapítása az összes körülmény figyelembevételével történik, tehát bizonyos elemek egyezése nem jelenti azt, hogy két hasonló eset azonos módon kerül elbírálásra. Az egészségügyi ellátás során fellépő konfliktusok közül a tapasztalat szerint kevés esetben kerül sor feljelentésre. Valószínűsíthetően a konfliktusok házon belül kerülnek megoldásra vagy egyáltalán nem kapnak nyilvánosságot, a szereplők nem élnek panasszal.
Szeretnénk megjegyezni, hogy a szabályozás nem veszi figyelembe, hogy bizonyos szakmák esetében az egészségügyi szakdolgozó orvosi kompetenciákkal bír – például a mentőtisztek és mentőápolók esetében – önállóan állít fel diagnózist és indikál terápiát. Az ellátás során nem a kezelőorvos utasítására járnak el, így annak megtagadása esetén tájékoztatni sem tudják őt.
A (prehospitális) egészségügyi ellátás során „aranyszabály”, hogy az ellátók a saját testi épségüket nem veszélyeztetik, tehát csak biztonságos helyszínen kezdik meg a betegellátást. A helyszín biztonsága nem csupán környezeti tényezőkön (pl.: CO mérgezés, tűz, stb.), hanem az ellátott és környezetének viselkedésén is múlik. A biztonságos helyszín fogalma azonban nem tisztázott sem jogszabályi sem szakmai szinten, így erre ajánlást, állásfoglalást nem találunk. További kérdés, hogy a biztonságos helyszín határa hol húzódik. Ez egy CO-val teli lakás esetén egyértelmű, azonban például a bejelentéskor észlelt fenyegető fellépés kapcsán már nem az, ami további kérdéseket vet fel…
Felhasznált irodalom:
Jogos védelem és megelőző jogos védelem az új Büntető Törvénykönyvben
