Az ellátás visszautasításának kérdésköre a prehospitális sürgősségi ellátásban

Alapvetések az egészségügyi ellátás visszautasításáról

Az ellátás visszautasításának joga Magyarországon az Egészségügyről szóló 1997. CLIV.  törvényben felsorolt 9 betegjog egyike. Erről a jogról általánosságban már írtunk korábban. Ebben az összefoglalóban a prehospitális ellátás specialitásait szem előtt tartva kerülnek bemutatásra az ellátók számára az ellátás visszautasításának jogával kapcsolatos nélkülözhetetlen jogi és etikai ismeretek.

A prehospitális ellátás során két esetben maradhat helyszínen a beteg. Otthon maradhat a beteg, ha az ellátó úgy dönt, az ellátott nem igényel kórházi ellátást, illetve helyszínen maradhat abban az esetben is, mikor a beteg nyilatkozik arról, hogy nem akar kórházba menni, nem kér (további) egészségügyi ellátást. Az alábbiakban csak a második esettel foglalkozunk, körbejárjuk, hogyan utasíthatják el a betegek a prehospitális ellátás során az egészségügyi ellátást.

Fogalmak

Az önrendelkezéshez való jog és az ellátás visszautasítás jogának részleteiről Az egészségügyről szóló 1997. CLIV.  törvény 15.§ és 20.§ (továbbiakban: Eütv.) rendelkezik. A betegnek joga van arra, hogy a kivizsgálását és kezelését érintő döntésekben részt vegyen. Bármely egészségügyi beavatkozás elvégzésének feltétele, hogy ahhoz a beteg megtévesztéstől, fenyegetéstől és kényszertől mentes, megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezését adja. Az ellátást minden betegnek joga van visszautasítania, a lenti kitételek figyelembevételével, kivéve, ha annak elmaradása mások életét vagy testi épségét veszélyezteti.

A beteg minden olyan ellátást, amelynek elmaradása esetén egészségi állapotában várhatóan súlyos vagy maradandó károsodás következne be, csak közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban, illetve írásképtelensége esetén két tanú együttes jelenlétében utasíthat vissza. Ez utóbbi esetben a visszautasítást az egészségügyi dokumentációban rögzíteni kell, amelyet a tanúk aláírásukkal hitelesítenek. 

A betegség természetes lefolyását lehetővé téve az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül – megfelelő egészségügyi ellátás mellett is – halálhoz vezet és gyógyíthatatlan. Ebben az esetben a beteget egy háromtagú orvosi bizottság vizsgálja meg, amiről hivatalos dokumentum születik, így tehát prehospitálisan ilyen lemondás nem tehető. Ennek részletes szabályait Az egyes egészségügyi ellátások visszautasításának részletes szabályairól  szóló 117/1998. (VI. 16.) Korm. rendelet tartalmazza.

Életmentő beavatkozásnak minősül sürgős szükség esetén a beteg életének megmentésére irányuló egészségügyi tevékenység. (Eütv. 3.§ n)). Tehát két feltételnek kell együttesen fennállnia, hogy életmentő beavatkozásnak minősüljön az egészségügyi tevékenység:

1. sürgős szükségnek kell fennállnia ÉS
2. azonnali egészségügyi ellátás hiányában a beteg közvetlen életveszélybe kerül.

Sürgős szükség: az egészségi állapotban bekövetkezett olyan változás, amelynek következtében azonnali egészségügyi ellátás hiányában a beteg közvetlen életveszélybe kerülne, illetve súlyos vagy maradandó egészségkárosodást szenvedne (Eütv. 3.§ i)). Ilyen esetek a prehospitális ellátásban, többek között, az artériás vérzés, agyi történések, heveny szívizomelhalás, traumás esetek esetén nemes képletek (ér, ideg) sérülése, heveny hasi kórképek, áthatoló szemsérülés, stb.

Az élet megmentésére irányuló egészségügyi tevékenységet jogszabály külön nem definiálja. Alapvetően két csoportba sorolhatjuk az ide tartozó tevékenységeket. Egyrészt beszélhetünk olyan kórképekről, amelyek az ellátás elmaradása esetén közvetlenül halált okozhatnak (pl.: olyan sérülések, melyek életfontos szervet sértenek, életfontos szervek működésének másodlagos gátlását idézik elő, súlyos heveny belső vagy külső vérzést okoznak, olyan állapothoz vezetnek, amely shocktalanítást követel meg, légzési elégtelenség, heveny hasi kórképek, stb.). Másrészt előfordul, hogy bizonyos kórállapotok nem életet veszélyeztetők, azonban a beteg társbetegségei és/vagy általános állapota és/vagy kora miatt mégis közvetlenül életveszélyes állapotot okozhatnak. Ilyen eset például idős beteg esetén egy kis erőbehatás okozta fejsérülés, hiszen idősebb korban a hídvénák könnyebben sérülnek.

Életfenntartó beavatkozásnak minősül az az egészségügyi tevékenység, amely a beteg életének mesterséges módon történő fenntartására, illetve egyes életműködéseinek pótlására irányul (Eütv. 3.§ o)). Ilyen beavatkozásnak minősülnek a szervfenntartó kezelések (pl.: dialízis, invazív lélegeztetés, műszív, műmáj, mesterséges táplálás, életfenntartó intenzív terápiák).

A beteg nem utasíthatja vissza az életfenntartó vagy életmentő beavatkozást, ha várandós és előre láthatóan képes a gyermek kihordására. Terhesség esetén az Eütv. 17 § (2) a) szerint  az ellátás nem utasítható vissza, amennyiben az adott beavatkozás vagy intézkedés elmaradása  a 24. hetet betöltött magzat egészségét vagy testi épségét súlyosan veszélyezteti.

Az újraélesztés visszautasításával egy külön cikkben foglalkozunk majd.

Cselekvőképesség

A cselekvőképtelen és kiskorú betegek ellátásának visszautasításával kapcsolatban már írtunk korábban, így itt csak a prehospitális sürgősségi ellátás kapcsán fontos jogi szempontokat emeljük ki. A cselekvőképességről általánosságban a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) rendelkezik az alábbiak szerint:

Cselekvőképesség: aki cselekvőképes, maga köthet szerződést (saját nevében jogokat szerezhet és kötelezettséget vállalhat) vagy tehet más jognyilatkozatot. Minden ember cselekvőképes, akinek cselekvőképességét a Ptk. vagy a bíróság gondnokság alá helyezést elrendelő ítélete nem korlátozza. (Ptk. Második könyv III. cím)

Gondnokság alá helyezés: A bíróság cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság alá azt a nagykorút helyezi, akinek ügyei viteléhez szükséges belátási képessége – mentális zavara következtében – tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent, és emiatt – egyéni körülményeire, valamint családi és társadalmi kapcsolataira tekintettel – meghatározott ügycsoportban gondnokság alá helyezése indokolt. A bíróság cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alá azt a nagykorút helyezi, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége – mentális zavara következtében – tartósan, teljeskörűen hiányzik, és emiatt – egyéni körülményeire, valamint családi és társadalmi kapcsolataira tekintettel – gondnokság alá helyezése indokolt.

A kiskorú jogállása: A kiskorú gyermek szülői felügyelet vagy gyámság alatt áll. (Ptk. 4:146.§ (1)) A szülői felügyeletet a szülők kötelesek gyakorolni.

Gyámság: Az a kiskorú, aki nem áll szülői felügyelet alatt, gyámság alá tartozik (Ptk. 4:223.§). A gyám a gyámsága alatt álló gyermek gondozója, nevelője, vagyonának kezelője és a gyermek törvényes képviselője.

Gondnok: A gondnok a cselekvőképesség teljes korlátozása esetén vagy azon ügycsoportok tekintetében, amelyekben a bíróság a cselekvőképességet részlegesen korlátozta, a gondnokolt törvényes képviselője. (Ptk 3:34.§ (4))

Cselekvőképes az a személy, aki nem cselekvőképtelen, ill. akinek cselekvőképességét a törvény vagy a bíróság gondnokság alá helyezést elrendelő ítélete nem korlátozza.

Korlátozottan cselekvőképes

1. az a kiskorú, aki a tizennegyedik életévét betöltötte és nem cselekvőképtelen – a korlátozottan cselekvőképes kiskorú jognyilatkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének hozzájárulása szükséges.
2. az a nagykorú, akit a bíróság ilyen hatállyal – meghatározott ügycsoport(ok) vonatkozásában – a cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezett, a bíróság ítéletében meghatározott ügycsoportokra vonatkozó jognyilatkozatának érvényességéhez gondnokának hozzájárulása szükséges

Cselekvőképtelen az a személy,

1. akit a bíróság cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alá helyezett – a cselekvőképtelen nagykorú jognyilatkozata semmis, nevében gondnoka jár el
2. az a kiskorú, aki a tizennegyedik életévét nem töltötte be – a cselekvőképtelen kiskorú jognyilatkozata semmis; nevében a törvényes képviselője jár el
3. A Ptk. cselekvőképtelen állapotnak tekinti és ezáltal semmis annak a személynek a jognyilatkozata, aki a jognyilatkozat megtételekor olyan állapotban van, hogy az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége teljesen hiányzik (beszűkült tudatállapot – pl. tudatmódosító szer befolyása, szellemi fogyatkozás, suicidum, stb.). Fontos azonban megjegyezni, hogy a cselekvőképtelen állapotban tett jognyilatkozat – a végintézkedés kivételével – a cselekvőképtelenség miatt nem semmis, ha tartalmából és megtételének körülményeiből arra lehet következtetni, hogy a jognyilatkozat megtétele a fél cselekvőképessége esetén is indokolt lett volna. Ilyen eset például az egészségügyi ellátáshoz vélelmezett beleegyezés olyan személy részéről, aki erősen ittas és eleséskor akkora erőbehatás érte, hogy a füléből vér folyik, de elmondja hogy szívesen elmegy a mentővel kórházba.

A cselekvőképtelen beteg, korlátozottan cselekvőképes kiskorú és a cselekvőképességében az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása tekintetében részlegesen korlátozott beteg esetén olyan ellátás, amelynek elmaradása esetén egészségi állapotában várhatóan súlyos vagy maradandó károsodás következne be nem utasítható vissza. (Eütv. 21. § (1)).

Ilyen esetről beszélhetünk, többek között, agyi történések, heveny szívizomelhalás, artériás vérzés, nemes képleteket érintő traumás sérülések, csonttörések, mérgezések, stb.

A 14-18 év közötti személyek korlátozottan cselekvőképesek. Ezzel a korcsoporttal kapcsolatban az alábbiakra érdemes figyelni:

Bár ezek a kiskorúak korlátozottan cselekvőképesek, ellátásuk tekintetében önállóan nem nyilatkozhatnak, azonban ennek ellenére tájékoztatni kell őket állapotuk vonatkozásában.

A 16-18 év közötti kiskorú:

• önállóan dönthet úgy, hogy lemond a tájékoztatásról, kivéve, ha betegsége természetét ismernie kell ahhoz, hogy mások egészségét ne veszélyeztesse,
• lehetősége van helyettes döntéshozó kijelölésére (beleegyezés és visszautasítás jogának gyakorlására), illetve megnevezheti, hogy kit zár ki ebből a körből.

Kiskorú házasságot akkor köthet, ha már elmúlt 16 éves, ilyenkor a házasságkötés tényével nagykorúvá, tehát cselekvőképessé válik, amelyet akkor sem veszít el, ha a házasságát a bíróság felbontja. (Ptk. 4:9. §)

Amennyiben kiskorú a szülő, úgy gyermeke ellátása tekintetében nem nyilatkozhat, ezt csak a gyermek gyámja teheti meg. Házas, illetve elvált 16-18 év közötti szülő esetén viszont, mivel a házasságkötés tényével nagykorúvá, tehát cselekvőképessé válik, nyilatkozhat a gyermek ellátását illetően, kivéve, ha a bíróság megvonta tőle a szülői felügyeleti jogot.

Mindezek mellett azonban fontos szem előtt tartani azt is, hogy az egészségügyi ellátással kapcsolatos döntésekben a cselekvőképtelen, illetve a korlátozottan cselekvőképes kiskorú és a cselekvőképességében az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása tekintetében részlegesen korlátozott beteg véleményét a szakmailag lehetséges mértékig figyelembe kell venni. (Eütv. 16. § (5))

Belátási képesség, döntéshozatali képesség

A belátási képesség és döntéshozatali képesség felmérésének gyakorlata nem jogszabályban meghatározott. Ez a felmérés szolgálja a beteg önrendelkezési jogának gyakorlását. 

Alapvetően bírósági (gyámhatósági) feladat megállapítani (formális mód), hogy az érintett személy cselekvőképtelen, vagy cselekvőképességében az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása tekintetében részlegesen korlátozott, de az egészségügyi ellátás során gyakran találkozunk olyan betegekkel, akikről a bíróság ezt nem mondta ki, mégis, állapotuknál fogva nem rendelkeznek belátási képességgel.  Ebben az esetben a belátási vagy döntési képesség úgynevezett informális, konkrét, klinikai kontextustól függő, klinikus által történő megítélésére van szükség. Vagyis az ellátónak el kell döntenie, hogy a beteg képes-e döntést hozni a saját ellátását illetően.

Nem ritka, hogy a belátási képesség hiányát nem a kognitív képességek hiányosságai (pl. Alzheimer kór, vascularis dementia), hanem más pszichiátriai kórképek (pl. depresszió, stb.), vagy tudatmódósító szerek használata (pl.: alkohol, drog, kábítószer) okozza.

Ma egyre kevésbé elfogadható az a korábbi gyakorlat, hogy bizonyos pszichiátriai diagnózissal rendelkező betegeket pusztán a diagnózis miatt globálisan cselekvőképtelennek tekintettek. Egy pszchiátriai beteg, még ha mentális betegségének tényét nem is fogadja el,  képes dönteni a pl. a diabeteszével kapcsolatos kérdésekben.  Az akut pszichózisok ugyanakkor általában a belátási képesség hiányával járnak.

Egy személy döntései kapcsán a két legfontosabb tényező egyrészt a személy objektív érdekeinek, jóllétének a védelme, vagyis az, hogy a döntés segítsen megvalósítani azt, ami az illető személy érdekében áll. Másrészt, az előbbivel egyenlő erősségű érdek, a személy önrendelkezési jogának a tiszteletben tartása, tehát az, hogy ő maga dönthesse el, hogy mi történjék vele.

Azt az egyént lehet belátási képességgel rendelkezőnek tekinteni, aki

1. képes megérteni a döntéshez szükséges információkat ÉS
2. képes értékrendje és céljai alapján az egyes cselekvési lehetőségek között mérlegelni ÉS
3. szabad akarattal (külső vagy belső kényszer, pl. betegség, hozzátartozók által nem befolyásoltan) dönteni ÉS
4. képes döntései lehetséges következményeit világosan megérteni ÉS
5. képes döntést hozni és döntését az őt ellátókkal közölni.

Ennek elérése céljából minden beteget teljes körűen tájékoztatni kell. A beteg jogosult a számára egyéniesített formában megadott, vagyis személyre szóló, teljes körű tájékoztatásra. A beteg részletes tájékoztatást kell, hogy kapjon:

1. a betegségéről,
2. a szükséges/javasolt kezelésről (pl.: kórházba szállítás szükségessége),
3. a vizsgálatok, beavatkozások elvégzésének, illetve elmaradásának lehetséges előnyeiről és kockázatairól,
4. a kezelés megtörténtének vagy elmaradásának lehetséges következményeiről,
5. az esetleges alternatív eljárásokról, módszerekről,
6. az ellátása során az egyes vizsgálatok, beavatkozások elvégzését követően azok eredményéről, esetleges sikertelenségéről, illetve a várttól eltérő eredményről és annak okairól (pl.: neurológiai eltérésről)
7. arról, melyik lehetőséget tartja szükségesnek az ellátó.

Továbbá lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a beteg a tájékoztatás után további kérdéseket tehessen fel.

Ha az elutasító nyilatkozatból nem állapítható meg konkrétan a visszautasított ellátások köre vagy terjedelme, vélelmezni kell, hogy a konkrétan nem visszautasított ellátás nyújtható. A visszautasított ellátásokat tételesen kell nevesíteni.

Mindezeket olyan módon szükséges kommunikálni, hogy a beteg megértse, tehát a beteg szintjén, közérthetően, logikusan, figyelembe véve a beteg életkorát, iskolázottságát, ismereteit, lelkiállapotát. Ez azt jelenti, hogy a tájékoztatás során ügyelni kell arra, hogy mivel a beteg legtöbbször nincsen tisztában a latin kifejezésekkel, az egészségügyi ellátáshoz kapcsolódó szakzsargonnal, szlenggel, így ezeket kerülni vagy magyarázni kell. Kerüljenek magyarázatra a szükséges beavatkozás indikációi, elvégzésének módja is, hiszen nem mindenki tudja, mi az a katéterlabor vagy non-invazív lélegeztetés, stb. Az összefüggésekre fel kell hívni a figyelmet, mert nem biztos, hogy a beteg számára is egyértelmű, hogy az állapota vagy a szükséges terápia hogyan függ össze a betegségé(i)vel. Például olyan fejsérülés esetén, ahol nincs nagy külső sérülés, miért lehet szükség képalkotó vizsgálatok elvégzésére. Ha a kórházba kerüléssel kapcsolatban félelmei vannak a betegnek, ezek ne kerüljenek direkt megerősítésre. Ha például valakinek sokat kellett várnia a sürgősségin az előző kórházi látogatása során, mert olyan triage kategóriába került, az nem jelenti azt, hogy a mostani, mielőbbi vizsgálatokat igénylő állapotában, órákat fogják várakoztatni.

A cselekvőképtelen, a korlátozottan cselekvőképes kiskorú és a cselekvőképességében bármely ügycsoport tekintetében részlegesen korlátozott betegnek is joga van a korának és pszichés állapotának megfelelő tájékoztatáshoz, annak ellenére, hogy nem nyilatkozhat az ellátásról. (Eütv. 13. §).

Az előbbi módon lezajlott tájékoztatás esetén beszélhetünk tájékozott beleegyezésről, illetve elutasítás esetén tájékozott döntésről. A beteget teljes körűen tájékoztatnunk kell, azonban nincs szükség tájékozott beleegyezésre az egészségügyi ellátáshoz részéről

1. amikor a beteg nincs abban a helyzetben, hogy tájékoztatást hallgasson meg, vagy egyértelműen beleegyezzen, de beleegyezése feltételezhető (pl.: eszméletlen beteg, légúti idegen test okozta akut életveszély, stb.),
2. cselekvőképtelen beteg esetén (ebben az esetben a törvényes képviselő nyilatkozik),
3. ha az ellátás elmaradása mások életét vagy testi épségét veszélyezteti,
4. amikor a beteg lemond a tájékoztatás jogáról,
5. közegészségügyi szükséghelyzetben (pl.: karantén).

Ha a beteg jólléte a döntés elfogadásakor komolyan veszélyeztetve lenne, akkor ez fel kell, hogy vesse a beteg belátási képessége alaposabb vizsgálatának szükségességét. Mivel itt nagy a tét, ezért a belátási képesség magas szintjét kell megkövetelni ahhoz, hogy a beteget az adott döntés vonatkozásában cselekvőképesnek (döntésképesnek) tarthassuk és számára hátrányos döntését tiszteletben tartsuk. A helyes reakció a kezelés visszautasításakor az,  hogy az ellátó megpróbálja még nyomatékosabban elmagyarázni, miért tartja indokoltnak az elutasított beavatkozást. Vizsgálatok tanúsága szerint a kezelést kezdetben elutasító betegek általában később beleegyezésüket adják, ha megfelelő magyarázatot kapnak arra, hogy az esetükben miért tartja azt mégis szükségesnek az ellátó.

Tájékoztatás esetén nem elegendő a tájékoztatás tényét közölni az egészségügyi dokumentációban.  A tájékoztatás tartalmát is közölni kell, tehát azokat a következményeket, amelyek az ellátás elutasítása esetén várhatók. Az Országos Mentőszolgálatnál (továbbiakban: OMSZ) használatos helyszíni nyilatkozat csupán a kórházba szállítás elutasítását tartalmazza (!), ezért mindig kerüljön feltüntetésre a dokumentációban a beteg részére adott teljes körű tájékoztatás tartalma. Helyszíni tanácsadásnál szintén nem elegendő a tanácsadás tényét közölni, fel kell tüntetni, pontosan mire hívtuk fel a beteg figyelmét.

Dokumentumok az ellátás visszautasításához

Közokirat

A közokirat olyan papír alapú vagy elektronikus okirat, amelyet bíróság, közjegyző vagy más hatóság, illetve közigazgatási szerv ügykörén belül, a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő módon állított ki. (A polgári perrendtartásról szóló  2016. évi CXXX. törvény 323. §)

Teljes bizonyító erejű magánokirat

A teljes bizonyító erejű magánokirat olyan okirat, amely az ellenkező bizonyításáig teljes bizonyító erővel bizonyítja, hogy az okirat aláírója az abban foglalt nyilatkozatot megtette, illetve elfogadta vagy magára kötelezőnek ismerte el. (A polgári perrendtartásról szóló  2016. évi CXXX. törvény 325. §)

• A beteg a kiállító az okiratot saját kezűleg írta és aláírta. Tehát a saját kézzel írt és aláírt nyilatkozat akkor is teljes bizonyító erejű magánokirat, ha azt tanúk nem írják alá.
• Ha az okiratot részben vagy egészben nem az okirat aláírója írta saját kezűleg, akkor a teljes bizonyító erejű magánokirathoz szükséges két tanú. A tanúknak az aláírása mellett a nevét és a lakcímét is olvashatóan, saját kezűleg kell írnia. Ilyen az OMSZ helyszíni nyilatkozata. Ennek kapcsán azonban fontos megemlítni, hogy ha az okirat kiállítója olvasni nem tud, vagy nem érti azt a nyelvet, amelyen az okirat készült, akkor a magánokiratnak csak akkor van teljes bizonyító ereje, ha magából az okiratból kitűnik, hogy annak tartalmát a tanúk egyike vagy a hitelesítő személy a kiállítónak megmagyarázta. (A polgári perrendtartásról szóló  2016. évi CXXX. törvény 325. § (2))
• Az okirat aláírójának aláírását vagy kézjegyét az okiraton bíró vagy közjegyző hitelesíti. 
• Az ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos az általa készített okirat szabályszerű ellenjegyzésével bizonyítja, hogy az okirat aláírója a más által írt okiratot előtte írta alá vagy aláírását előtte saját kezű aláírásának ismerte el.

Előzetes rendelkezés (advance directive)

A magyar jogban is elismert jogintézmény. A cselekvőképes személy – későbbi esetleges cselekvőképtelensége esetére – közokiratban visszautasíthat egyes életfenntartó, életmentő beavatkozásokat, ha gyógyíthatatlan betegségben szenved és betegsége következtében önmagát fizikailag ellátni képtelen, illetve fájdalmai megfelelő gyógykezeléssel sem enyhíthetők (élő végrendelet – living will). A cselekvőképes személy – cselekvőképtelensége esetére – közokiratban megnevezheti azt a cselekvőképes személyt, aki az ellátás visszautasításának jogát helyette gyakorolhatja (helyettes döntéshozó). (Eütv. 22.§)

Összefoglaló

A beteg jogosult a számára egyéniesített formában megadott, vagyis személyre szóló, teljes körű tájékoztatásra. Fontos szem előtt tartani, hogy a tájékoztatásnak a tevékenységi előírásoknak (eljárásrendek, hazai vagy nemzetközi irányelvek, szakma szabályait, stb.) megfelelő módon elvégzett betegvizsgálaton kell alapulnia, amelyet dokumentálni kell.

A beteg vizsgálatával és gyógykezelésével kapcsolatos adatokat az egészségügyi dokumentáció tartalmazza. Az egészségügyi dokumentációt úgy kell vezetni, hogy az a valóságnak megfelelően tükrözze az ellátás folyamatát (Eütv. 136 §). Egy esetleges vizsgálat során ebből nyerhetők adatok arra vonatkozóan, mi történt a helyszínen, ezért a pontosság és a hiánytalan kitöltés nélkülözhetetlen.

A tájékoztatást az adott terápiát indikáló (prehospitális ellátás keretében ide tartozik a kórházba szállítás is, hiszen a korlátozott diagnosztikus és ellátó eszközök miatt a megfelelő szintű ellátás biztosításának feltétele a hospitalizáció) egészségügyi dolgozó végzi saját kompetenciáján belül. Amennyiben a beteg a tájékoztatás után nem kívánja igénybe venni az egészségügyi ellátást, úgy azt jogosult visszautasítani az egészségügyi ellátást végző személynek.

Az egészségügyi ellátónak el kell fogadnia az ellátásra vonatkozó visszautasítást, amennyiben teljes körűen tájékoztatta a beteget, aki belátási képessége birtokában van ÉS

• nem cselekvőképtelen,
• nem 24. hetet betöltött terhes,
• nem cselekvőképességében az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása tekintetében részlegesen korlátozott,
• az ellátás elmaradása nem veszélyezteti mások életét vagy testi épségét,
• ha rendelkezik a 3 tagú orvosbizottság vizsgálata után tett nyilatkozattal, miszerint visszautasítja az életmentő vagy életfenntartó beavatkozást,
• előzetesen rendelkezett bizonyos életfenntartó és/vagy életmentő kezelések visszautasításáról.

Prehospitális ellátás során tehát, amennyiben a beteg a teljes körű tájékoztatás ellenére is elutasítja a kórházba szállítást és a továbbiakban szükséges ellátást, úgy a tájékoztatás tartalmát a dokumentációban fel kell tüntetni. Ha a beteg az ellátás elutasításáról saját kezűleg nyilatkozik, úgy azt aláírásával hitelesíti, amennyiben az okiratot részben vagy egészben nem a beteg írja saját kezűleg, akkor azt két tanú hitelesíti. Az alábbi példa szövegezések használata segíthet a megfelelő dokumentáció elkészítésében:

„A beteget tájékoztattam betegsége lényegéről, várható lezajlásáról, a javasolt egészségügyi ellátásról és az annak elmaradásából eredő következményekről. Ennek során ismertettem, hogy az ellátás elmaradása miatt az egészségi állapotában akár súlyos vagy maradandó károsodás is bekövetkezhet, így akár ……….. (pl.: funkciókiesés, rokkantság, stb.) is vezethet.”

„Én <beteg neve> betegségem lényegét, várható lezajlását, a javasolt egészségügyi ellátást és az annak elmaradásából eredő szövődményeket, komplikációkat és a lehetséges egészségkárosodás tényét megértettem, kérdéseimre választ kaptam. A betegségemmel kapcsolatos kellő felvilágosítást megkaptam, ennek ellenére elutasítom a kórházba szállításom és a további egészségügyi ellátásom”

Hogy hogyan használhatóak ezek az ismeretek a gyakorlatban, az az alábbi cikkben példákon keresztül kerül bemutatásra.

Az ellátás visszautasításáról szóló összefoglaló nyomtatható verziója innen tölthető le.

Gresz Ágnes

Felhasznált irodalom:

Egészségügyről szóló 1997. CLIV.  törvény

Polgári Törvénykönyv szóló 2013. évi V. törvény

A polgári perrendtartásról szóló  2016. évi CXXX. törvény

Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény

Az egyes egészségügyi ellátások visszautasításának részletes szabályairól  szóló 117/1998. (VI. 16.) Korm. rendelet

Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 16. számú módszertani levele a testi sérülések és egészségkárosodások igazságügyi orvosszakértői véleményezéséről

Az Egészségügyi Minisztérium szakmai irányelve. Az életmentő és életfenntartó kezelésekkel kapcsolatos etikai ajánlás

Dr. Kovács József: Bioetikai kérdések a pszichiátriában és a pszichoterápiában. 2006., Budapest.

Dr. Kovács József: A modern orvosi etika alapjai. 2006, Budapest.

Az okiratok helyen tanúzása

Barzó, T. – Papp, T. (szerk.): Civilisztika I.