Hogyan zajlik egy mentőhívás? Miért kérdez ennyit a mentésirányító? Miért nem küldenek minden esetben mentőt? Ki dönt arról, hogy valóban szükség van-e mentőre? Ezek a kérdések nap mint nap felmerülnek. Nézzük meg, hogyan működik a mentőhívás Magyarországon.
Bár számtalan kérdés merülhet fel a mentők hívásával kapcsolatban, az biztos, hogy a mentésirányítás egy bonyolult rendszer, nem egyszerűen egy hívás fogadása. A következőkben bemutatjuk, hogy a hatályos jogszabályok milyen feladatokat és döntési lehetőségeket határoznak meg a mentésirányítás számára.
Központi segélyhívó – 112
Ma Magyarországon a 112 segélyhívó számon tudunk segítséget kérni, ha mentőre, rendőrre, vagy tűzoltóra van szükségünk. A diszpécser az elmondottak alapján eldönti, melyik hatáskörébe tartozik a probléma és az alapadatok (név, helyszín, elérhetőség) rögzítése után, kevesebb, mint 1 perce van átkapcsolni a hívót a megfelelő szervhez.
Ki hívhat mentőt?
A jogszabály világosan fogalmaz ebben a kérdésben: bárki. Nem a bejelentőnek kell tudnia eldönteni, hogy mentősegítségre van a szüksége, ez majd a szakemberek feladata lesz. A bejelentést tehát akárki kezdeményezheti, aki úgy érzi, egészségügyi segítségre van szüksége.
Hogyan működik az Irányító Csoport?
Amennyiben a bejelentés egészségügyi problémával kapcsolatos, a hívást átirányítják az Országos Mentőszolgálat Irányító Csoportjába, ahol mentésirányítók kezelik a hívásokat. Az Irányító Csoport az OMSZ azon szervezeti egysége, ahol a mentésirányítók fogadják az egészségügyi problémával kapcsolatos segélyhívásokat, meghatározzák a sürgősségi igényt és irányítják a mentőegységeket. Itt válik komplex feladattá a segélyhívások kezelése.
Kik a mentésirányítók?
A mentésirányító nem egyszerű hívásfogadó, hanem az Irányító Csoport azon tagja, aki a mentést kezdeményező bejelentések fogadását, értékelését végzi, továbbá a mentési feladatok végrehajtására a mentőegységeknek utasításokat ad. Tehát a mentésirányító dönt azzal kapcsolatban, hogy a bejelentés alapján mire van szüksége a hívás kezdeményezőjének. Sokan úgy érezhetik, a sok kérdéssel csak az időt vesztegetik, de valójában a kikérdezés a legfontosabb része a hívás fogadásának.
A mentésirányítónak a bejelentőtől meg kell kérdeznie, hogy pontosan mi történt, hány beteg van, milyen tünetei, panaszai, betegségei vannak a betegnek, illetve minden olyan egyéb információt, amely segít eldönteni, milyen segítségre van szükség.
Mikor küldenek mentőt?
A megfelelő kikérdezés után tud dönteni a mentésirányító arról, mire van szüksége valójában a betegnek. Nem minden segélyhívás esetén van szükség mentőre, ezért a bejelentés tartalma, és az összes körülmény értékelése alapján születik meg a döntés arról, szükség van-e a mentő riasztására. A mentésirányító az alábbi módokon kezelheti a hívást:
- riasztja a megfelelő szintű mentőegységet,
- riasztja az adott típusú feladatra szakosodott ellátó szervezetet,
- riasztja az egyéb szolgálatokat, többek között a rendőrséget, a tűzoltóságot vagy a háziorvosi vagy orvosi ügyeleti szolgálatot.
Amennyiben azonban biztonsággal megállapítható, hogy nem szükséges a beteg mentése, a mentésirányítást ellátó személy tájékoztatja a bejelentőt az egyéb egészségügyi szolgáltatók elérhetőségéről és ellátási rendjéről. Vagyis továbbirányítja a beteget az adott intézménybe, háziorvoshoz, szakrendelőbe, ügyeletre, ahol a megfelelő segítséget megkaphatja.
Felmerülhet a kérdés, miért nem kaphat mindenki mentőt, akinek egészségkárosodása van?
Erre szintén a jogszabály ad választ, miszerint minden betegnek joga van az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő egészségügyi ellátáshoz. Tehát mentőellátást azok a betegek kaphatnak, akiknek mentésre van szükségük. Ők nem mások, mint az azonnali egészségügyi ellátásra szoruló betegek. Ezt kell mérlegelni a mentésirányítónak, ezért kell több kérdést feltennie, és ezért dönthet úgy, hogy nem küld mentőt.
A mentésirányító feladata tehát nem az, hogy minden hívásra mentőt küldjön, hanem hogy minden beteg a számára megfelelő segítséget kapja. Ez jelentheti egy mentőegység riasztását, de akár azt is, hogy a beteget más egészségügyi szolgáltatóhoz irányítja, mert ott juthat megfelelő ellátáshoz.
Forrás:
A mentésről szóló 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet
Az Országos Mentőszolgálatról szóló 322/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet
Az egészségügyről 1997. évi CLIV. törvény
Gresz Ágnes