Mit láthatunk a nyilvános adatokból?
A Központi Statisztikai Hivatal (továbbiakban: KSH) többek között az egészségügy működéséről is gyűjt adatokat, amelyeket évenkénti bontásban, táblázatba rendezve tesz nyilvánossá. Megnézhetjük például, hány betöltött védőnői állás van, milyen alkoholfogyasztási szokásai vannak a magyaroknak, hány beteget lát el egy háziorvos. A „Statisztikai jelentés a mentőszolgálatok tevékenységéről és a betegszállításról” című kérdőívet minden tárgyévet követő március 20-ig kell megküldenie az Országos Mentőszolgálatnak (továbbiakban: OMSZ). A 20 oldalas dokumentum rengeteg kérdést tartalmaz, többek között a dolgozókról, ellátott esetekről, stb.
A mentésről szóló statisztikák 1990-től követhetők a KSH oldalán. Az alábbi diagramon látható, hogy bár kis mértékben emelkedett a mentőállomások száma, 2004-ben drasztikusan csökkent a mentőautók mennyisége, egy év alatt 16%-kal. Ez évben kezdte meg munkáját főigazgatóként Dr. Takács Zoltán, akinek már akkor is komoly érdekeltségei voltak a Főnix magánmentő cégcsoportban. Az ő nevéhez fűződik a mentés és a betegszállítás szétválasztása „profiltisztítás” céljából, amelynek előkészítése már 2004-ben megkezdődött.

Kompetenciák a Sürgősségi Ellátásban szakmai műhely
A mentés és a betegszállítás szétválasztása több lépcsőben történt meg, hiszen relatív rövid időn belül megfelelő számú kocsira és szolgáltatóra volt szükség, illetve a finanszírozást is át kellett alakítani. Végül 2008. január 1-től valósult meg teljes mértékben az elválasztás, ekkor került külön „kasszára” a betegszállítás és a mentés. Az átalakulás a 2. ábrán követhető nyomon. Az OMSZ által végzett betegszállítások száma, ami a szétválasztás előtt a cég alapfeladataihoz tartozott, az átszervezés előtti évben volt a legalacsonyabb. Ennek oka, hogy Takács még 2004-ben módosította az OMSZ alapító okiratát, aminek következtében a betegszállítás már nem tartozott a cég alapfeladatai közé, ezért folyamatosan került át a magáncégekhez. Így, a „profiltisztítás” eredményeképpen kevesebb feladatot kellett ezután ellátnia a mentőknek. A következő évtől a betegszállításra dedikált szolgáltatók végzték ezt a munkát, közel azonos esetszámmal, mint a 2008. évet megelőző időszakban. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (továbbiakban: NEAK) adatai szerint 2000-ben még 36, 2005-ben 46, 2008-ban pedig már 96 erre szerződött cég látta el a munkát. A magánszolgáltatók működésének optimalizálása időbe telt, hiszen hirtelen, egyes régiókban akár 50 %-kal is megnövekedett az esetszám, ami hatalmas mértékű többletfeladatként jelentkezett. A magáncégek tehát a szétválasztás előtt is végeztek betegszállítást, azonban ezek az adatok nem nyilvánosak a következőkben említett éveket leszámítva. 2000-ben például még csak 280 ezer, 2005-ben már 839 ezer szállítást végeztek, ami 2008-ra több, mint 2,3 millióra nőtt, tehát majdnem a háromszorosára.
Kompetenciák a Sürgősségi Ellátásban szakmai műhely
A 3. ábrán a mentők által végzett esetfeladatok (tehát nem a kórházak közötti szállítások, ill. az orvos által beutalt betegek szállításáról van szó) száma látható. 2008-tól hirtelen növekedésnek indult a belgyógyászati esetek száma, míg a többi betegségcsoport kapcsán csak kisebb emelkedés látható.
Kompetenciák a Sürgősségi Ellátásban szakmai műhely
A 4. ábra a betegszállítás (2008 előtt végzet betegszállítás orvosi utasítás nélkül/utasításra, ill. az egyszerű betegszállítás; 2008 után a mentőszállítás és az őrzött szállítás, melyek során orvos utalja a beteget), illetve az esetfeladatok számát mutatja. Bár a mentők összfeladat száma jelentősen csökken a betegszállítás kiszervezése után, ez magával vonta az esetfeladatok számának növekedését, amely azóta is emelkedő tendenciát mutat. Ennek oka szerteágazó lehet, közrejátszhat, hogy a betegszállítók, hacsak nem időre viszik vizsgálatra a beteget, az igény leadása után 6 órán belül kell, hogy kiérjenek. Arról sajnos nincsen statisztika, hogy valójában mennyit kell várni egy ilyen szállításra. Ezzel szemben a mentő 2 órán belül megkérhető.
Kompetenciák a Sürgősségi Ellátásban szakmai műhely
Sajnos főváros-vidék bontás csak 2019 óta érhető el. Ebben a három évben is látszik azonban, hogy az Észak-Alföldi régió és Budapest kiemelkedően sok esetet lát el, a többi régió elmarad mögöttük.
Kompetenciák a Sürgősségi Ellátásban szakmai műhely
A 6. ábrán látható, hogyan oszlik meg a mentések száma régiónként a rendelkezésre álló erőforrások vonatkozásában.
Kompetenciák a Sürgősségi Ellátásban szakmai műhely
Összességében sajnos az Országos Mentőszolgálat által leadott adatok igen kis hányada férhető hozzá nyilvánosan. Nem ismert például a különböző szintű mentőgépkocsik munkája, a humánerőforrás adatok, vagy a feladatok súlyosságának megoszlása sem. Ezek nélkül sajnos nem kaphatunk kellően komplex képet a magyarországi mentésről…
NEAK Statisztikai Évkönyv, 2020