A kötelező halottkémléstől a halottvizsgálatig

Mi(k)re tanít minket polgártársunk halála? – 3. rész

Az 1875-ös választásokat a korábban ellenzéki Balközép Párt és a kiegyezés óta kormányzó Deák Párt egyesüléséből, 1875. március 1-én alapított Szabadelvű Párt nyerte meg. (még a XX. század kommunizmus előtti választásait is jellemezte, hogy választásokra pártszövetségek alakultak. Így előfordult, hogy sok egyéni képviselő egyedüli indulóként automatikusan jutott tisztségéhez) A kényelmes, 80,43%-os többséget élvező alakulat, a korábbi Deák párti Báró Wenckheim Béla vezetésével megalakíthatta első Kormányát, ami azonban nem volt hosszú életű, még azon év októberében lemondott. Ő volt az 5. lemondó, eredetileg Deák párti miniszterelnökünk 5 év alatt. Helyette az addigi pártelnök (korábban a Balközép Pártot is vezető) Tisza Kálmán alakította meg saját Kormányát, ami kivétel nélkül ugyanazokból állt össze (ugyanazon posztokon), vagyis Tisza tovább vitte belügyminiszteri, míg Wenckheim a Király személye körüli miniszteri tisztségét.
A Kormány, élve a lehetőséggel, a közegészségügy rendezéséről szóló 1876. évi XIV. törvénycikkel a kor emberének alapvető viselkedési normáiba nyúlt bele. Kijelenti, hogy a közegészségügy vezetése állami feladat, bevezeti a hivatalbóli eljárást, a hatóságok felügyeleti és intézkedési hatáskörét, s erre nézve a felebbviteli fokozatokat, az építési engedélyt, a használatba vételi engedélyt, elrendeli a mészárszékek rendszeres szemléjét, a népiskolák közegészségügyi felügyelet alá vételét, a magán és nyilvános szülházak, a lelenczek szigorú hatósági és orvosrendőri felügyelet alá helyezését, az idegen gyermek szoptatásának bejelentését (akkoriban általános volt, hogy nem csak az édesanyja szoptatja saját gyermekét, nem volt anyatej szolgálat sem), kötelezi a szülőt 7 éves kor alatti gyermeke saját költségén való orvoshoz vitelére, az ingyenes védhimlő oltás felvételére és beadatására, de rendelkezik az orvosi gyakorlatról, a kuruzslásról, a szülésznői gyakorlatról, kórházakról, járványokról, s mindezeken túl: eljárásról a hullák körül, a temetkezésről és a temetőkről, melyben bevezeti a kötelező halottkémlést is. Legutóbbit 1877. január 1-től.

„A hatóság továbbá számos egyéneknek szűkebb lakásokba összezsufolását megakadályozza és intézkedik az utczák, terek, lakházak, iskolák, növeldék, gyárak, börtönök, vágóhidak tisztántartására, úgyszintén állati hullák és azok maradványainak eltakaritása iránt, szóval: mindannak eltávolitását, mi a légkört, talajt és vizet tisztátalanná teszi (például a kender- vagy lenáztatók) s mindannak létesitését, mi a közegészségügyet előmozdithatja, kényszer utján is eszközölheti.” 1876. évi XIV. törvénycikk 10.§ részlet

Szintén 1876-ban került sor a történelmi Magyarország átfogó közigazgatási újjá szervezésére (1876. évi XXXIII. törvénycikk, 1877. évi I. törvénycikk) és a kiegyezés értelmében tízévente kötelezően megújítandó gazdasági kiegyezés vitáira. A viták indulatosságát jól jellemezte, hogy egy ízben, 1877. február 7-én Tisza – tartva az őt megelőző 5 miniszterelnök hagyományát – a lemondását is benyújtotta, amit a Király el is fogadott, azonban február 25-én végül is megegyezés született és a miniszterelnök – Kormányával együtt – a helyén maradt. Hogy e kormányválságnak volt-e köze a halottkémléshez azt örök homály fedi, de valószínűleg az akkori képviselőknek is voltak beteg, elhunyt rokonaik, ismerőseik és bizonyára ismertek orvostudort vagy sebészt. A közegészségügy korabeli fontosságát jelzi, hogy az első magyar büntető törvénykönyv csak 2 évvel később, 1878-ban született meg (1878. évi V. törvénycikk). A „generális” 4 választást megnyerve 1890-ig volt hivatalában.

1. ábra: Halottvizsgálati bizonyítvány és halál ok jelentő értesítés

„a hetedik és nyolczadik rovat, mely a halál okáról, illetőleg a kór neméről szól, a gyógykezelő orvos bizonyitványa alapján, s annak hiányában csak akkor töltendő be, ha a halottkém ezekről teljes biztos tudomással bir, különben üresen hagyandó;”

Így már nem meglepő, hogy Tisza Kálmán kézjegye szerepel a halottkémlés részletes szabályozásáról szóló, A m. k. belügyminiszter 1876. évi 31025. szám alatt valamennyi törvényhatósághoz kibocsátott rendeletén. Az eljárási szabályok 2.§-a írja elő az újraélesztést először hazánkban. A mellékletekben található a halottvizsgálati bizonyítvány és a halál okát – nem orvos, de kiképzett halottkémek részére – jelentő űrlap (1.ábra), a kitöltési útmutatójukkal. Vehetjük úgy, hogy a halál oka és a „kór neme” a lejegyzésük kezdete óta orvos tollából származik. A halálokok statisztikai vizsgálatát – már Tisza után – a 1894. évi XXXIII. törvénycikk az állami anyakönyvekről rendelkezései tették lehetővé, ettől datálódik a 2.rész/1.ábrája is.
Elődjeinkre építve az aktuális szabályokat a 351/2013. (X. 4.) Korm. rendelet tartalmazza. Az 1876-os halottvizsgálati bizonyítvány 7-8 pontja, ma a 25. A jogszabály a következőket írja a kitöltési útmutatóban: „25. A halálhoz vezető betegségek (események) sorozata, időrendben visszafelé, ideértve a közvetlen halálokot, az alapbetegség szövődményeit, az alapbetegséget vagy állapotot, valamint a kísérő betegségeket vagy állapotokat, amelyek az alapbetegségtől függetlenek, de hozzájárulhattak a halálhoz”

2. ábra: Halottvizsgálati bizonyítvány és egy javítási példa

A – kitöltetlen – halottvizsgálati bizonyítvány a C.3110-49/V számú önátírós, 6 példányos formanyomtatványként szerezhető be. Bár 144 éve orvosoktól származik a halálok megállapítása, a mai napig aktuális téma, hogy hogyan is kellene ezt jól csinálni. Vagy másként fogalmazva: miért nem csinálja mindenki egységes szempontrendszer szerint a sok elérhető oktatóanyag ellenére? Az adatlap információinak további sorsa tekintetében egy 2018-as doktori értekezésből idézek szó szerint, a 2.ábra javítási példája is ebből a műből származik:
„Az okspecifikus halálozás a halottvizsgálatot végző orvos által a halottvizsgálati bizonyítványon megadott, sorba rendezett diagnózisokon alapszik. A haláloki adatbázis felépítését, gondozását társadalomstatisztikusok végzik a Központi Statisztikai Hivatalban (KSH). A társadalomstatisztikusok munkáját megfelelő egészségügyi képzettségű személyzet nem támogatja. 1999-ben jogi környezet adta lehetőséggel élve együttműködést építettünk ki a KSH és a népegészségügyi hatóság között, ahol a tisztiorvos nemcsak orvosi tudásával, hanem az adatszolgáltatókkal tartott széles körű kapcsolatrendszerét is felhasználva hatékonyan képes támogatni az adatminőség javítását.”
Azaz, a halottvizsgálatot végző orvossal összegyűjtettjük mindazon betegségeket és állapotokat, amelyek hozzájárulhattak a halálhoz, vele priorizáltatjuk az információkat, majd társadalomstatisztikusok logikailag ellenőrzik, ha szükséges javítják/javítását kezdeményezik, újra priorizálják az információkat és kiválasztanak egyet. Ezeket betegség csoport szerint dolgozzuk fel. Mindezen temérdek munka és hősies jogelőzmény eredményeképp kapunk egy minimalista absztrakt művészeti alkotásnak is jól beillő képet (2. rész/2.ábra).

Folytatás következik…

Szintay István

Az első részben a halálokokra vonatkozó statisztika kialakulásáról, a másodikban pedig a halálokok által hordozott információkról olvashattok.

Irodalom:

Kádár László, Prof. Balázs Péter: Temetés és haláleset kapcsán követendő eljárások
dilemmái a modern közegészségügyi igazgatásban
. Egészségtudomány, LIII. évf. 3
(2009) 8-19.

Dr. Szücs Mária: A haláloki diagnózisok megbízhatóságának javítása a népegészségügyi hatóság és a Központi Statisztikai Hivatal együttműködésével. Doktori (Ph.D.) értekezés, 2018.

Hozzászólás írása