Gondolatok a halálokokra vonatkozó statisztikáról

Mi(k)re tanít minket polgártársunk halála? – 1. rész

Ha elfogadjuk azt a tényt, hogy a cseppfertőzéssel terjedő fertőzések könnyedén világjárványt okozhatnak, akkor elfogadhatjuk, hogy a szezonális influenza halálozása 0,1% hazánkban is, nemcsak az Egyesült Államokban. Ez azt jelenti, hogy évente körülbelül 10 000 honfitársunk halálához lehet köze a vírusnak, ami a 2018-as halálozások 7,7%-át teszi ki.

1.ábra: A 2018-ban Magyarországon bekövetkezett halálozás főbb okok szerinti csoportosítása
forrás: KSH

Mi az oka, hogy a halálozás főbb okok szerinti bontásában (1.ábra) a vélelmezetten harmadik legnagyobb érték (szezonális influenza: 7,7%) nem érdemelt külön megjelenítést? Valamint akkor melyik kategóriában van az a 7,7%? Az influenza nem minősül fertőző betegségnek!? Vagy mi magyarok tényleg olyan kemények vagyunk, hogy nem fog rajtunk vírus? Vagy már a hazugságok is igazak?

A halál a népesedésnek a születésekkel egyenrangúan fontos jelensége. Bekövetkezése biológiai szükségszerűség, időpontja azonban bizonytalan. A múlt századok során átalakult a halálhoz való viszonyunk is. Abban a tekintetben nem változott a helyzet, hogy a halálozás régen is, most is figyelmet, félelmet kelt és mély hatást gyakorol azokra, akik túlélő tanúi, de a hagyományos világban nem ritka és többnyire váratlan eseményt jelent, hanem jelenléte szinte állandónak mondható. A kor embere igen keveset tudott tenni azért, hogy elhárítsa, vagy legalábbis bekövetkezésének idejét késleltesse. Aki szerencsésen megérte a felnőtt kort az számíthatott arra, hogy nem csak nagyszülei és szülei, hanem testvérei, rokonai, játszótársai felének halálát végig éli és esélye volt rá, hogy több nagyobb, tömeges halálozást okozó járványnak szintén tanúja lehessen. Következésképp a halál a számára sokkal inkább természetes, sokkal inkább elfogadható volt, amiben segítségére lehetett az akkoriban még általános hit a túlvilágban, a természet feletti erőkben. Igaz, hogy a 2-300 évvel ezelőtti orvostudomány számos olyan betegséget nem tudott meggyógyítani, amelyből ma már könnyű szerrel kilábalunk, viszont a modern és racionális egészségügyi rendszer az élettől való, előbb-utóbb törvényszerűen bekövetkező búcsúzást nem minden esetben könnyíti meg. Valószínűleg humánusabb körülmények között tehették meg ezt elődeink, akik otthon, családias körülmények közepette, vigasztalással és a túlvilágba vetett hittel távoztak az élők sorából.

2. ábra: II. József halála.
A Habsburgok. Egy európai dinasztia története. Szerkesztette: Brigitte Valcha
Gulliver Kiadó, Budapest, 1995, 339. oldal Forrás: mek.oszk.hu

A halálozás jelentőségét a hagyományos demográfiai rendszerben az adja, hogy a bekövetkező halálesetek időegység (év, hó, nap) alatti száma a mainál jóval nagyobb mértékű volt egészen a 20. század elejéig. A népességszám változásának ugyanolyan – esetenként nagyobb jelentőségű – faktora, mint a termékenység.
Halálok alatt értjük mindazokat a betegségeket, kóros állapotokat, fejlődési rendellenességeket, külső hatásokat (sérüléseket, mérgezéseket), melyek akár közvetlenül, akár közvetett módon az érintett személy halálához vezetnek. A 3. ábrán egy megyei összesítés látható:

3. ábra: A halálokok összetételének változása, Máramaros megye, 1870-1915
forrás: Faragó Tamás: Bevezetés a történeti demográfiába 1. kötet, 2011, 141. o. alapján

A XIX.-XX. század fordulójáról készített kimutatás számos következtetés levonására alkalmas. Először is láthatóak a közösségi érdeklődés, a kategóriák kialakításának fő irányai: FERTŐZÉS vagy NEM TERMÉSZETES HALÁL vagy EGYÉB. Azaz azon halálesetek száma, amit közösségi szintű szabályok bevezetésével és alkalmazásával csökkenteni tudunk, sőt intézkedéseink hatásosságának mérésére is alkalmas mutatószám.
Másodszor, az első két haláloki főcsoportba tartozó halálesemények egyértelműek, mivel diagnózisuk a tünetek alapján könnyen felállítható, valamint a himlő-, a kolera- és a gyilkosság áldozatáról kijelenthető, hogy ha nem lett volna a himlő, a kolera vagy a gyilkos, akkor áldozatuk nagy valószínűséggel több évet élhetett volna még. Azt azért nem mondhatjuk, hogy még ma is élne… Továbbá a valószínűsége miatt elhanyagolható, hogy kolerában haldokló lett gyilkosság áldozata vagy valaki egyszerre kapta el a himlőt és a kanyarót. Nyilvántartásuk lehetséges betegségenként/eseményenként.
Harmadszor, az egyértelműségből következően EZEK a betegségek és a gyilkosság, baleset áldozat számai összeadhatóak, darabszámuk egyedileg, összegezve és összes éves halálozáshoz képest számított arányuk tekintetében is informatívak, célértékük a nulla. Számuk megjelenítése, időbeli alakulásuk figyelése szolgálja az egészségi állapot javítását és a betegségek megelőzését célzó törekvést, mely a történelmi kor kezdetétől jól azonosítható az egyén és a közösség szintjén egyaránt.

4. ábra: Vasárnapi Újság 1867/11. évf. 8. sz. 85.o.
forrás: https://adtplus.arcanum.hu/

„Midőn végre 18 évi várakozás, nehéz türelem s a nemzetnek két országgyűlésről hat izben fölterjesztett sürgető kérelmei után kimondatott a nagy szó: az ország alkotmánya visszaállittatik; és e nagy szó hogy tetté legyen, a trón körébe oly férfiak hivatnak, kik az országgyűlés többségéből válogatva, az ország óhajtásait alkotmányszerüen képviselhetik, — az örömriadásba, mely őket üdvözli, egy hang vegyül, sőt túlkiáltja azt, egy minden magyar szivben százszoros viszhangot keltő név, az alkotmány valódi visszaszerzöjének, Deák Ferencznek ünnepelt neve.”

Így kezdte sorait a Vasárnapi Újság 1867. február 24-én, melynek mellékletében olvasható a végleg megállapított statisztika a koleráról: “Az egész járványban, hivatalos végkimutatások szerint 2371 községben összesen 151,670 egyén betegült meg, ezek közül 82,722 meggyógyult és 68,894 meghalt.” A híradásban nem tettek említést az adatok származási területéről, összehasonlításként az első – 1870-es – népszámlálás összefoglalóját mellékelem. 69 ezer halott a 15 millióhoz képest is igen nagy szám, a teljes népesség 0,5%-a meghalt durván egy év alatt csak kolerában.

5. ábra: Vasárnapi Újság 1867/14. évf. 93. o.
forrás: https://adtplus.arcanum.hu/
6. ábra: A Magyar Korona Országaiban Az 1870. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei a hasznos állatok bemutatásával együtt, 66.o.
forrás: https://library.hungaricana.hu/

Látva a fertőző betegségek áldozatainak magas számát nem csoda, hogy a XIX. században kiemelt politikai figyelmet kapott a járványügy. Az 1866-os kolerajárványt követően a hazai orvostársadalom vezető személyiségei beadványokban sürgették a közegészségügy rendezését, hangsúlyozva a higiéné jelentőségét és oktatásának fontosságát. Az 1867-es kiegyezéssel a magyar orvosképzés és egészségügy kérdéseinek megoldása már a magyar törvényhozás és Kormány illetékességi körébe került. A közegészségügy iránt nagy fogékonyságot tanúsító Trefort miniszter pártfogó támogatása és a széles látókörű, kiváló szervező, Markusovszky munkája megteremtette a lehetőségét a higiéné kibontakozó tudományának a hazai oktatásba, az orvosi és közgondolkodásba való beplántálásának.
Magyarországon az első hivatalos statisztikai szolgálatot 1867-ben alapította meg az akkori Kormány a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium kötelékében kialakított statisztikai szakosztály létrehozásával. Első vezetője Keleti Károly volt. Az új szervezet – felismerve az önállósuló magyar államnak a népesség és a lakásállomány összetételére vonatkozó adatigényeit – elvégezte az 1869. évi első népszámlálást.
1874-ben a magyar közegészségügy nemzetközileg elismert „első apostola”, Fodor József közreműködésével megalapították az első egyetemi közegészségtani tanszéket, akinek az Országos Egészségi Tanács tervezetét továbbfejlesztő elaborátuma a világon elsőként vetette fel egy „központi észlelde” felállítását.
1885. augusztus 5-én megnyílt Üllői úti Új kórház, mely csak később, 1894-ben vette fel Szent István nevét.
1887. június 28-án Budapest, fő és székváros törvényhatóságának közgyűlésén 300 ágyas új kórház építését rendelték el, amely későbbiekben az új, Szent János Kórház nevet kapta. Az átadásra 12 évvel később, 1898. augusztus 3-án került sor.
És nem utolsó sorban Budapest csatornázása is minden bizonnyal legalább annyira kivívta a köz ügyeivel foglalkozók figyelmét, mint a 4-es metró témája az ezredfordulón.

Kiépített intézményrendszerünknek, szabályrendszerünknek, az orvostudomány fejlődésének, általános higiénés és lakhatási beruházásainknak és a politikai figyelemnek köszönhetően lényegében eltűnt a pestis, a kolera, a vörheny, a kanyaró, a szamárköhögés, a vérhas, a tífusz, a járványos gyermekbénulás és a Földön élő összes ember összefogásával bolygónkat fekete himlő mentessé tettük. E szabályrendszerekből pótvizsgázik Európa és a többi kontinens napjainkban.
Az egészségi állapot javítását és a betegségek megelőzését célzó ösztönös egyéni- és intézményesített közösségi szintű törekvések eredményeképp 1880 és 1910 között, 30 év alatt a magyarok száma 50%(!)-kal emelkedett, azaz másfélszereződött. Továbbá valószínűsítem, hogy az izoláció és karantén kifejezésekről minden lakosnak volt gyakorlati tapasztalata akkoriban.

Folytatás következik…

Szintay István

Források:

Faragó Tamás: Bevezetés a történeti demográfiába. (Elektronikus tananyag), Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest, 2011.

Ádány Róza (szerk.): Megelőző orvostan és népegészségtan. Medicina Kiadó, Budapest, 2011.

Hozzászólás írása