Megküzdési stratégiák kritikus helyzetben

A “segítő vért

A mentődolgozók munkájuk során gyakran kerülnek szembe érzelmileg megterhelő helyzetekkel. Az ilyen helyzetek megoldására különböző megküzdési stratégiák léteznek. Napi munkájuk része a súlyos sérültek látványa vagy érzelmileg felfokozott helyzetek kezelése. Időről időre bűncselekmények helyszínein is helyt kell állniuk, előfordul, hogy egyszerre kell menteni az áldozatot és az elkövetőt is. Az ilyen helyzetek különös higgadtságot, professzionális attitűdöt követelnek. Gyakran kiélezett helyzetben nagy idő és érzelmi nyomás alatt kell döntést hozniuk és cselekedniük úgy, hogy közben megmaradnak empatikus segítőnek, megtartják a realitáskontrollt akkor is, amikor a beteg pánikban van, vagy éppen a hozzátartozók tehetetlenségükben kontrollt vesztve kiabálnak. A kiemelt sürgősségi helyzetek a hétköznapi ember szemével tekintve abnormálisak, kontrollálhatatlanok, ezért aki azokat megfelelő pszichés védelem nélkül közelíti meg,  súlyos pszichés traumatizációt szenvedhet el.

A segítő vért fogalmát dr. Pető Csilla klinikai szakpszichológus, katasztrófapszichológus alkotta meg, és vezette be a köztudatba. A “segítő vért” nem más, mint az a képesség, hogy a súlyos, érzelmileg megterhelő helyzetekbe a segítő érzelmileg felvértezve lép be, így csökken a saját érzelmi sérülékenysége. A szakirodalom szerint ahhoz, hogy egy segítő hosszú távon súlyos pszichés károsodások nélkül extrém módon érzelmileg megterhelő helyzetekben helyt tudjon állni speciális személyiségszerkezet szükséges.

A megfelelő vért kialakításához szükséges adottságok:

  1. Extrém mértékű motiváció – szakmaszeretet és segíteni akarás
  2. Elköteleződés
  3. Külső-belső, átlagon felüli elvárásoknak való megfelelni akarás
  4. Érzelmi távolságtartás, amely a sebezhetetlenség illúziójával párosul

Ez az érzelmi távolságtartás kritikus helyzetekben szükséges ahhoz, hogy a segítő ne vonódjon be a helyszínen esetlegesen kialakuló konfliktusokba, ne blokkoljon le az áldozat szenvedését látva, és hatékonyan tudjon beavatkozni. 

A segítő vért „felcsatolása” az esetek többségében nem tudatos folyamat, ugyanakkor a tudatosság növelésével a későbbi esetleges sérülések nagymértékben csökkenthetők, ezért fontosnak tartjuk megmutatni a folyamatot dr. Pető Csilla nomenklatúráját felhasználva.

  • Felkészülés – szakmai szerep felvétele

A kivonuló mentőmunka során a felkészülés leginkább a telefon megcsörrenésével, újabban a tablet csipogásával kezdődik. Ilyenkor elindul egy alarm-reakció, fizikailag a szimpatikus túlsúly alakul ki, pszichésen felélénkül a segítő, vagyis elkezdi gondolatait a várható eseményre fókuszálni. Kivonulás közben a bajtársak általában röviden megbeszélik a várható eseményeket, az ellátási stratégiát, az egység tagjai belehelyezkednek szerepeikbe. Ekkor már azokban az esetekben, amikor súlyos, érzelmileg és szakmailag kihívásokkal teli eset várható, a legtöbbször kivonuláskor felkerül a „vért”. Az agyi dopaminerg rendszer aktivitása nő, az elme fókuszálódik, a segítő érzelmeit elfojtja, egyfajta koncentrált, de érzelmileg doppingolt, módosult tudatállapotba kerül. A fiziológiás szükségletek érzetei gyakorlatilag megszűnnek, egy „felpörgetett tettrekészség” állapota uralkodik a mentőegységen.

  • Aktivitás – az aktuális feladatra koncentrálás

Az extrém megterheléssel járó súlyos esetek közé tartoznak a violens bűncselekmények helyszínei is, ilyenkor az ellátók minden idegszálukkal a segítségnyújtásra koncentrálnak.

  • Kölcsönös segítségnyújtás, társas támasz

Az erősen motivált mentődolgozók olyan ellátásra vágynak, ahol a „jó” ellátáshoz társuló módosult tudatállapotot megélhetik, és olyan bajtársakkal vesznek részt a mentésben, akikkel fél szavakból is megértik egymást, szinte szólni se kell egymáshoz, annyira gördülékenyen halad az ellátás. Ilyenkor a mentőegység egy közös „flow”-ba kerül, amely a későbbiekben jelentősen megerősítheti a bajtársak közötti jó kapcsolatot.

  • Érzelmek elnyomása – kontrollálás, érzelmi kívülállás

A segítő vért egyik legfontosabb összetevője az érzelmi érzéketlenség. Extrém, érzelmileg és fizikálisan abnormálisan megterhelő helyzetekben a hatékony segítségnyújtást veszélyeztetné, ha az ellátó átélné a sebesültek, áldozatok érzéseit. Ezért a külső szemlélő számára kissé robotszerűnek tűnhet a bajtársak viselkedése az ellátás során. Ilyenkor az empátia inkább egy tudatos, racionális döntés, mint érzelmi beleélés.

  • Valószerűtlenség érzése

Utólagos beszámolókból tudható, hogy a nagyfokú megterheléssel járó esetekben az ellátók nem éreznek éhséget vagy fáradtságot, torzul az időérzékelés, és az ellátáshoz szorosan nem tartozó események gyakran csak mozaikszerűen idézhetők vissza.

  • Érintettségi idő szabályozása

Tekintettel arra, hogy a mentőegység tagjai az ellátásba belefeledkezve elveszthetik időérzéküket, nagyon fontos, hogy a mentéshez tartozó, de abban közvetlenül részt nem vevő irányító/kárhelyparancsnok tekintettel legyen az ellátásban eltelt időre, és ha szükséges, a mentőegységnek váltást biztosítson.

  • A cél érzete, tudatosítása

Nagyon fontos, hogy az ellátás során a segítőkben végig egyértelmű legyen, hogy milyen beavatkozást miért végeznek, és azt mi követi majd. Ez a tudatosság megerősíti a segítő szerepben való működést.

  • Humor

Az érzelmileg megterhelő, extrém helyzetekben történő ellátás a professzionális vért ellenére is feszültséget generálhat a segítőkben, hiszen emberekről van szó. Az egyik legfejlettebb feszültségoldó, stresszkezelő módszer a humor. Fontos megjegyezni, hogy a mentődolgozók gyakran élnek a fekete humor eszközével, ami a kívülállók számára megbotránkoztató lehet, de az esetek többségében szükséges az egészséges psziché fenntartásához.

  • Professzionalizmus és kiképzés

Az egyik legfontosabb pszichés védelem az ellátó számára, ha pontosan tudja, mit kell tenni, hogyan tud segíteni, így a szerepbizonytalanságból fakadó szorongások kiküszöbölhetők.

Egyéni megküzdési stratégiák

A professzionális segítő szerep része, hogy a súlyos stresszel járó helyzetekkel megfelelő mértékben meg tud küzdeni a segítségnyújtó. Ebben segítik bizonyos alap személyiségvonások, amelyeket megfigyeltek súlyos, extrém megterhelő helyzetekkel járó helyzetben hivatást teljesítőknél. Ezek a segítők gyakran:

  1. Extrovertáltak – az ilyen helyzeteket inkább kihívásnak mint stressznek élik meg
  2. Nyitottak –  információkeresők és problémacentrikusak
  3. Lelkiismeretesek – nagy önfegyelemmel és kitartással
  4. Barátságosak – keresik a társas támaszt
  5. Nem jellemző rájuk a neurotikusság, vagyis nem kerülik el a negatív helyzeteket
  6. Jellemző a szenzoros élménykeresés, vagyis keresik a „doppingolt” állapotot, könnyen unatkoznak, nem jó a monotónia tűrésük, kreatívok, intuitívek, kifejezetten aktívak.

Felméréseink szerint a mentődolgozók a munka során elszenvedett stresszt a leghatékonyabban a történtek átbeszélésével oldják kollégáik körében illetve családjuk segítségével. Sajnos azonban tetten érhetők kóros megküzdési formák is, mint a nikotin-, alkohol abúzus.

Pszichológiai és Mentálhigiénés Csoport (Országos Mentőszolgálat)

Hozzászólás írása