A magánellátás

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 3. § e) pontja szerint egészségügyi szolgáltatásnak minősül az egészségügyi államigazgatási szerv által kiadott működési engedély birtokában az egészségügyi államigazgatási szerv által történő nyilvántartásba vétel alapján végezhető egészségügyi tevékenységek összessége, amely:

  • az egyén egészségének megőrzése,
  • a megbetegedések megelőzése, korai felismerése, megállapítása, gyógykezelése,
  • életveszély elhárítása,
  • a megbetegedés következtében kialakult állapot javítása vagy a további állapotromlás megelőzése céljából a beteg vizsgálatára és kezelésére, gondozására, ápolására, egészségügyi rehabilitációjára,
  • a fájdalom és a szenvedés csökkentésére,
  • a fentiek érdekében a beteg vizsgálati anyagainak feldolgozására irányul, ideértve a gyógyszerekkel, a gyógyászati segédeszközökkel, a gyógyászati ellátásokkal kapcsolatos külön jogszabály szerinti tevékenységet,
  • a mentést és a betegszállítást,
  • a szülészeti ellátást,
  • az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárásokat,
  • a művi meddővé tételt,
  • az emberen végzett orvostudományi kutatásokat,
  • a halottvizsgálattal, a halottakkal kapcsolatos orvosi eljárásokkal, – ideértve az ehhez kapcsolódó – a halottak szállításával összefüggő külön jogszabály szerinti tevékenységeket is.

Az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII. 15.) Korm. rendelet 6. § alapján egészségügyi szolgáltatás nyújtására – ha törvény másként nem rendelkezik – az e rendelet szerinti működési engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltató jogosult.A szolgáltatókat megkülönböztethetjük a tulajdonosaik alapján. Ebben az összefüggésben értelmezhető a magánszolgáltató (szemben az állami tulajdonú szolgáltatóval).

A tulajdoni viszony azonban nincsen összefüggésben a közfinanszírozás létével vagy nem létével. Az a szolgáltató, amely egy vagy több tevékenységére finanszírozási szerződéssel rendelkezik a Nemzeti Egészségbiztosítási Alap Kezelővel (NEAK), közfinanszírozottá válik.

Különleges kategória a közreműködő. Abban az esetben, ha egy szervezetnek (pl. kórház) szerződése van a NEAK-kal egy adott tevékenységre, de azt valamilyen okból nem akarja, vagy nem tudja ellátni, a feladatra közreműködőt vehet igénybe. Ebben az esetben az „A” szolgáltatónak van finanszírozási szerződése, ő számol el a NEAK-kal, de a feladatot egy másik, „B” szolgáltató látja el, ő viszont az „A” szolgáltatóval számol el. Mind a két formára bőségesen van példa a hazai egészségügyben. Magántulajdonban levő laboratóriumok, művese állomások, szakrendelések, CT és MR vizsgálók, egynapos sebészetek sora működik így.

Éppen így beszélhetünk a nem közfinanszírozott ellátások között magán- és állami tulajdonú szolgáltatókról. Vannak állami kórházak, ahol fizetős osztályok működnek, és állami szakrendelők is, ahol pénzért lehet ellátást igénybe venni. A magánszférában a lakásrendelőtől a gyalogőrségen keresztül a szülészeti vagy plasztikai sebészeti osztályig széles a skála.

Éppen ezért elemi elvárás kellene legyen, hogy a beteget már az időpont foglaláskor, de legkésőbb a rendelő előterében tájékoztassák, hogy közfinanszírozott (TB) vagy fizetős ellátást kaphat ott. Különösen annál a szolgáltatónál, ahol mindkettőre lehetőség van.

Dr. Gresz Miklós (orvos-közgazdász, Állami Egészségügyi Ellátó Központ)

Hozzászólás írása