Sérelmek és jogsértések a sürgősségi betegellátásban II.

Korábban írtuk, hogy bizonyos jogi fogalmakat a betegek is, de sokszor az ellátók is különböző módon értelmeznek, vagy egy-egy jogi terminus mást jelent nekik. Ilyen érdekes eset az orvosi titoktartáshoz való jog is. Az „orvosi titoktartáshoz való jog” megsértése ellen irányuló felfolyamodások esetében nem világos, mit értettek rajta a betegek, hiszen, az orvosi titoktartás legkevésbé sérül, inkább pont az elégtelen vagy alig elégséges orvos-beteg kommunikáció a jellemző, amikor az orvos nem részletesen ismerteti a beteg állapotával és orvosi ellátással szükséges információkat. Az alul-kommunikálás ismert jelenség, orvos-beteg vagy bármely ellátó-beteg kapcsolatában, ezt többen nehezményezik is. A titoktartással összefüggésben kevés beteg tudja még, hogy hivatalosan név nélkül sorszám alapján lehet csak őt szólítani, ami – a gyakorlattal ellentétben – nem minden helyen van így. Ez esetben sérülnek bizonyos személyiségi jogok, igaz inkább a 2011. évi CXII. törvény (ti.az új adatvédelmi törvény) valamint a GDPR hatálya alá tartozó személyes adtok. Hasonlóképpen, a dokumentáció megismerésének lehetőségét is kifogásolták viszonylag sokan, amiről már korábban írtunk is. A beteg jogosult a dokumentáció megismerésére, de nemcsak a beteg, hanem mindenki, akinek ezt a beteg engedélyezi, valamint fordítva is igaz, hogy a beteg megtilthatja, kinek nem mondhatunk semmit, vagy ki nem láthatja a dokumentációt.

A betegellátók ellen irányuló cselekmények legtöbb esetben büntetőjogi kategóriába esnek vagy a verbális, vagy a tényleges bántalmazás miatt. Manapság egyre többet lehet hallani az egészségügyi dolgozók ellen elkövetett agresszív cselekményekről. Ez a terület külföldön már évek óta a figyelem középpontjában van, és számtalan ezzel kapcsolatos kutatás született, de hazai viszonylatban ezen a téren nagy hiányosságok mutatkoznak.

Irinyi Tamás professzor és társai (Irinyi et al., Orvosi Hetilap, 158 /6/, 2017) országos, nem reprezentatív kutatást végzett az egészségügyi szakdolgozókat ért agresszív cselekmények gyakoriságát és az átélt agresszív incidensek következményeit vizsgálva, összefüggésben különböző szociodemográfiai és munkahelyi tényezőkkel. Megállapították, hogy a sürgősségi ellátásban és a pre-hospitális ellátásban szignifikánsan megemelkedtek az elmúlt években az egészségügyi dolgozókat ért attrocitások. Figyelemre méltó eredmény, hogy az 1201 válaszadó közül csupán 4,4% volt az, aki egészségügyi pályafutása során még soha nem részesült agresszióban a betegtől vagy hozzátartozójától. Különösen a férfiak szenvedik el a verbális agresszió minden típusát, illetve élik át a tárgyra irányuló agressziót, a ruha megragadását, és szenvednek el enyhe sérülést. Ennek oka, hogy a felmérésünkben szereplő férfiak 24%-a mentésügyben dolgozik. Megállapították továbbá, hogy sajnos a betegellátóknak nincs olyan jogi fórumuk, mint a betegeknek. Ugyanakkor a jog őket a súlyosabb büntethetőségi tétellel védi, hiszen a közfeladatot ellátó személyek elleni erőszakot a jog súlyosabban szankcionálja, gyakorlatilag úgy, mint a hivatalos személyek elleni erőszakot (Btk 311.§). Kérdés persze az, hogy milyen módon érvényesíthetjük ezt, és van-e visszatartó ereje egy enyhe fokú ítéletnek. (ti. nemrég a „betegverő” betegtologató és beteg tettleges konfliktusánál mindketten párszázezer forintos pénzbírságot kaptak főbüntetésként; letöltendő szabadságvesztés kiszabására ritkán, csak minősített esetekben kerül sor). Az, hogy a jog mennyire „védi” az ellátót vagy a beteget mindig egyéni mérlegelés alá esik, hiszen mindig az adott ügyet specifikusan kell kezelni.

A betegek panaszai a mi felmérésünkben 50 esetből 19-szer bizonyultak megalapozottnak, és a betegjogi képviselő ez esetben kezdeményezte a megfelelő eljárást. Ugyanakkor világosan kell azt is látni, hogy a betegjogi képviselőnek nincs kikényszerítő ereje, azaz a felelősségre vonást csak „kezdeményezheti” de nem hajthatja végre, hiszen az az érintett dolgozó felettesének hatásköre. Így, hatásköri hiány miatt, a betegjogi képviselő vagy ellátott jogi képviselő keze bizonyos fokban meg van kötve. Továbbá fontos azt is tudni, hogy a beteg panaszával nemcsak a betegjogi képviselőt keresheti meg, hanem a kórház vagy intézmény igazgatóját is, de adott esetben más hivatalos felügyeleti szervet is (ANTSZ, akár minisztériumi hivatal), és nincs sorrendiségre kötelező szabályozás, tehát a beteg együttesen vagy külön-külön is megkeresheti bármelyik felettes vagy felettesnek vélt intézményt. A beteg panaszának valódisága mellett mindaddig jogvélelem szól, amíg annak ellentéte be nem bizonyosodik. Világosan kel látnunk, hogy az, hogy az Eütv. 3. § értelmében a „beteg: az egészségügyi ellátást igénybe vevő vagy abban részesülő személy…”, azaz a beteg szolgáltatást vesz igénybe, és nem egy kiszolgáltatott, alárendelt „egyed” aki felett mi, mint ellátók disponálunk.

Természetesen el kell telnie még több évtizednek, hogy megértse mind a beteg, mind pedig az ellátó, hogy mindketten egy adott „szolgáltatás” résztvevői, és ez a szolgáltatás minkét fél számára benefíciumokkal kell, hogy járjon. Ugyanakkor a betegnek is tisztában kellene lenni a különböző fogalmakkal, mint például alapellátás vagy sürgősségi ellátás, illetve a sürgősségi osztály munkájával, céljával, az ellátás menetével. A kormányzat egyik elsődleges feladata, hogy a betegeket ez irányban is tájékoztassa, ezért javasoljuk majd, a „közérdekű” közlemények reklámblokkjaiban az ilyen témájú felvilágosítást is.

(Talabér János dr., egyetemi oktató, jogász)

Hozzászólás írása